Még idén megalkotják az új otthonteremtési támogatás részletszabályait

Még december végéig megszületnek az új otthonteremtési támogatás részletszabályai - közölte az emberi erőforrások minisztere a TV2 Mokka című műsorában kedd reggel.

Balog Zoltán jelezte: a konstrukció még nem végleges, de "az alapirányok megvannak", és még ebben az évben ismertetik a részleteket is. Mint mondta, a három gyermeket vállaló vagy három gyermeket nevelő családok 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak, valamint további 10 millió forint garantált 3 százalék alatti hitelt és - amennyiben ők építkeznek - még 5 millió forint áfavisszaigénylést vehetnek igénybe. Szavai szerint gyakorlatilag ajándékba ad egy lakást a magyar kormány ebben a konstrukcióban.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: egyedülállókra is vonatkozik a konstrukció. A kormány azt szeretné, ha házastársak igényelnék az otthonteremtési kedvezményt, de igényelheti egyedülálló is - fűzte hozzá.

Arra a felvetésre, hogy mi történik akkor, ha valakinek már van két gyermeke és vállal egy harmadikat, azonban nem tudja teljesíteni a vállalást, Balog Zoltán elmondta, ez például egy olyan kérdés, amelyet még pontosítani kell. Hozzátette: "úgy korrekt", ha valamiféle visszafizetés történik, például a két gyermekre járó családi otthonteremtési kedvezményt az állampolgár "megtarthatja" és ennek, valamint a három gyerekért járó támogatásnak "a különbségét" kellene visszafizetnie.



Jelezte: nem esik majd azonos megítélés alá, ha valaki önhibájából vagy önhibáján kívül nem teljesíti a vállalást, azokban az esetekben, ha valaki "bemondta" és mégsem vállal gyermeket, büntetőkamattal kell visszafizetnie a pénzt.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a támogatás célja, hogy azoknak is lehessen önálló egzisztenciájuk, akiknek a jövedelmük, alacsonyabb bérük miatt erre nincs lehetőségük.