Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Biszku Bélát

Két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Biszku Béla volt pártállami vezetőt bűnpártolással elkövetett háborús bűntett miatt első fokon csütörtökön a Fővárosi Törvényszék.

A bíróság a megismételt eljárásban ugyanakkor felmentette a vádlottat az 1956 decemberében a budapesti Nyugati téren, illetve a Salgótarjánban történt, összesen 49 halálos áldozatot követelő sortüzekkel összefüggésben a felbujtóként, aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett vádja alól.

A törvényszék szerint tehát Biszku bűnössége abban nem állapítható meg, hogy a sortüzekkel kapcsolatban a központi hatalom tagjaként felbujtó lett volna, ugyanis nincs bizonyíték arra, hogy egyáltalán volt központi tűzparancs, ami miatt a karhatalmisták lőttek volna a védtelen tüntetőkre.

Biszku Béla, a volt pártállami diktatúra belügyminisztere érkezik kerekesszékben ülve az ellene felbujtóként több ember sérelmére elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalására a Fővárosi Törvényszéken 2015. december 17-én. A bíróság a megismételt eljárásban két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Biszku Bélát, mindazonáltal felmentette a vádlottat az 1956 decemberében a budapesti Nyugati téren, illetve a Salgótarjánban történt, összesen 49 halálos áldozatot követelő sortüzekkel összefüggésben az aljas indokból, több ember sérelmére felbujtóként elkövetett háborús bűntett vádja alól. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd


Az összesen öt rendbeli, háborús bűntettel összefüggésben elkövetett bűnpártolás a bíróság szerint azért állapítható meg, mert Biszku a salgótarjáni sortűz, illetve az 1957-ben Martonvásáron elkövetett bántalmazások kapcsán nem intézkedett az elkövetők felelősségre vonásáról. A bíró felidézte azt is: a Nyugati téri sortűz esetében 12, a salgótarjáni esetében 20 évvel ezelőtt már zajlott egy-egy alapeljárás. Hozzátette: abban a perben a volt pártállami vezetők - köztük Biszku is - tanúk voltak, felbujtóként nem vádolta meg őket az ügyészség.

A bíró kitért arra is, hogy 20 évvel ezelőtt még életben voltak azok a pártállami vezetők, akiknek a felelőssége Biszku Béláénál előbb megállapítható lenne, mégsem emeltek vádat ellenük. Ha az ügyészség 20 éve nyújtja be a vádat, akkor Biszku Béla tizedrendű vádlott lehetett volna - mondta. Hangsúlyozta: Biszku Béla az 1956. októberi forradalmat követő decemberi eseményekkor még nem volt belügyminiszter, a párt ideiglenes intézőbizottságának volt a tagja, ahogy sokan mások is.



A bíró felidézte: az eljárás során született szakértői vélemény szerint a Kádár-kormány nem adott ki konkrét közvetlen tűzparancsot. Sőt, a bíróság álláspontja szerint a Nyugati téren nem történt sortűz, így annak nem lehetett Biszku Béla a felbujtója. A Nyugati téren lelőtt három ember feltehetően nem szándékos lövések áldozata lett. Az eseményekben az ellentüntetők, a forradalom emléke mellett demonstrálók aktivitása és a karhatalmisták szervezetlensége, parancsnokaik rossz helyzetmegítélése játszhatta a fő szerepet - mondta. Úgy vélte, ha a karhatalmisták célzott lövéseket adtak volna le, akkor sokkal több áldozat lett volna. Azt mondta: nem egyértelmű, hogy szovjet katonák vagy magyar karhatalmisták adták-e le a halálos lövéseket.

A bíróság indoklásában emlékeztetett arra is, hogy ebben az ügyben a feltételezett tettesek ügyében 12 évvel ezelőtt a bíróság megszüntette az eljárást. Kifejtette azt is: a sortüzekkel összefüggésben éppen annyi bizonyíték szólt Biszku Béla mellett, mint ahány a bűnössége mellett, ilyen esetben a bíróság csak felmentő rendelkezést hozhat.

Az ügyészség Biszku Béla ellen a rendszerváltás után 23 évvel, 2013 októberében emelt vádat, amelynek lényege, hogy a vádlott a forradalom leverése után részt vett a sortüzeket végrehajtó karhatalom megszervezésében és irányításában.

Az előző eljárásban, 2014 májusában első fokon a törvényszék öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát. A Fővárosi Ítélőtábla idén júniusban azonban megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést és új eljárásra utasított, megszabva a bizonyítás további irányait.

A bíró a csütörtöki ítélet indoklása során azt mondta: az új bizonyítékok nagyobb része nem azt támasztotta alá, hogy Biszku Béla felbujtóként bűnös lenne a Nyugati téri és a salgótarjáni eseményekben.

"Csörgősipka ide vagy oda", a tábla végzése megváltoztatta az ügy kimenetelét, az előírt bizonyítási cselekmények más megítélést tettek lehetővé, mint a korábbi elsőfokú eljárás - fogalmazott a bíró. (Ibolya Tibor fővárosi főügyész a tábla hatályon kívül helyező végzése után, júniusban arról beszélt, hogy a védelem csörgősipkás bohócot csinált a bíróságból.)

A salgótarjáni sortűz kapcsán a bíró szóbeli indoklásában leszögezte, hogy ebben az esetben valóban sortűz történt, amelynek 46 halálos áldozata volt. Ám az események kiváltója ezúttal sem a központi hatalom utasítása volt, hanem a helyszínen egy szovjet alezredes döntött erről, oka pedig szervezetlenségből fakadó "tűzpánik" volt.

A martonvásári kutatók 1957. márciusi bántalmazásával kapcsolatban a bíró szintén azt emelte ki, hogy Biszku felbujtói magatartása nem állapítható meg, ám a bűnpártolás igen. Ekkor ugyanis a vádlott már belügyminiszter volt, mégsem intézkedett a karhatalmisták felelősségre vonásáról. A további vádpontok közül megállapította Biszku felelősségét a lakásán engedély nélkül tartott 11 vadásztöltény kapcsán lőszerrel visszaélés miatt. Emellett bűnösnek mondta ki a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt két televíziós nyilatkozata alapján, amelyekben 1956-ot ellenforradalomnak minősítette, és vitatta, hogy koncepció eljárások folytak volna utána.

Az 1921-ben született Biszku az 1950-es évektől az állampárt vezetőségéhez tartozott, 1956 után belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt. Magyar Gábor ügyvéd, Biszku Béla védője a tárgyalás szünetében újságíróknak azt mondta, hogy a döntést sikernek tartja, az elsősorban az igazságszolgáltatás sikere, az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzése tette lehetővé a tényállás felderítését, de a teljes felmentésért fellebbez.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség is fellebbezést jelentett be, így a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Gulyás Gergely: üdvözlendő, hogy a bíróság megállapította Biszku Béla bűnösségét

Gulyás Gergely üdvözlendőnek nevezte, hogy a bíróság megállapította Biszku Béla volt pártállami vezető bűnösségét. A Fidesz alelnöke az MTI-nek csütörtökön azt mondta, az ítélet egyes részleteit lehet vitatni, de ez elsősorban nem a politika, hanem a jogtudomány feladata.

Nyilvánvaló, hogy az MSZMP 1956 utáni vezetői büntetőjogi értelemben is felelősek azokért a sortüzekért, amelyek 1956 őszén és telén történtek Magyarországon - tette hozzá. Gulyás Gergely szerint ilyen értelemben azt lehet mondani, hogy az elkövetett bűnök súlyához képest az ítélet túlzottan enyhe. Az viszont mindenféleképpen értékelendő, hogy a bíróság egyértelműen és világosan kimondta: a MSZMP egyik, ma még életben lévő korábbi vezetője emberiesség elleni bűntettekben bűnpártolással részes - fogalmazott.

Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke megjegyezte azt is, hogy az ítélet azt is mutatja, sikerrel járt az a hosszú időn át tartó fáradozás, amellyel a háborús és emberiesség ellen elkövetett bűntettek elévülhetetlenségét igyekeztek bizonyítani és a magyar joggyakorlatban is elismertetni.

Novák Előd: Vérlázító ítélet született 

Vérlázítónak nevezte a Jobbik alelnöke a Biszku-ügyben csütörtökön kihirdetett első fokú ítéletet. Novák Előd a tárgyalás szünetében azt mondta, hogy "a kommunista bűnök nyilvános tagadásával ért fel az az ítélethirdetés, amelynek keretében a bíró lelkesen mentegette az indokolásban Biszku Bélát". Az ügyészség és a bíróságok eddig időhúzásra játszottak, a mostani ítélet pedig nyilvános felmentéssel ér fel, hiszen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélni valakit háborús bűntettek miatt több mint vérlázító - érvelt. A következő lépés már csak a "bűncselekmény hiányában történő felmentés" lehet - jegyezte meg.

A jobbikos országgyűlési képviselő szerint az egész rendszer, az egész politika szégyene, hogy az 1956 utáni megtorlások egyik vezéralakját egyetlen nap letöltendő börtönbüntetésre sem ítélik. Azt mondta, különösen fájó, hogy még egy olyan szimbolikus büntetést sem kapott Biszku Béla, hogy nézze meg Tóth Ilonka koncepciós perének dokumentumfilmjét. Hozzátette: Tóth Ilonkát ugyanabban a teremben ítélték halálra, amelyikben a Biszku-ügyben hirdet ítéletet a Fővárosi Törvényszék.

Az ellenzéki politikus azt mondta: a politika felelőssége - az elszámoltatás hiányán túl -, hogy a kommunista vezetők több százezer forintos luxusnyugdíjból élik mindennapjaikat. Biszku Béla is "az egykori belügyminiszterként végzett tömeggyilkosságai alapján kapja még mindig azt a több százezer forintos kommunista luxusnyugdíjat, amit minden ellenkező kormányzati híreszteléssel ellentétben néhány ezer forint megvonása után, de azóta többszöri nyugdíjemelés után még mindig kiutalnak neki".

Hangsúlyozta: a Jobbik kormányra kerülve azonnali hatállyal megszünteti a kommunista luxusnyugdíjakat, amelyeket alanyi vagy özvegyi jogon még mindig több ezer ember kap, és összegük évente több milliárd forintra rúg.