Elhunyt Vidákovics Antal táncművész

Elhunyt Vidákovics Antal, a Pécsi Horvát Színház alapítója, aki mintegy 20 évig vezette a színházat. A Harangozó Gyula-díjas táncművész-koreográfust hosszú, súlyos betegség után 68 éves korában szerdán érte a halál - tudatta a színház az MTI-vel.

Vidákovics Antal 1947. november 28-án született Felsőszentivánon, horvát családban. Általános és középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, 1973-ban kapott diplomát a Pécsi Tanárképző Főiskolán.

A Baranya Táncegyüttes művészeti vezetője és koreográfusa volt 1970-től 25 évig. Gyűjtötte és színpadra állította szinte valamennyi magyarországi délszláv etnikai csoport táncait, Pécsett elsőként indította be a táncházat.

Vidákovics Antal táncművész-koreográfus. MTI Fotó: Kovács Attila

Vidákovics Antal táncművész-koreográfus. MTI Fotó: Kovács Attila



A koreográfus 1973-tól 26 évig a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánctagozatának művésztanára, 1980-tól a Pécsi Nyári Színházban (később Pécsi Kisszínház) dolgozott vezető beosztásban.

Vidákovics Antal intézményesítette a magyarországi horvát nyelvű színjátszást: 1992-ben megalapította és vezette a Pécsi Kisszínház Horvát Tagozatát. Igazgatásával a színház 1995-től Pécsi Horvát Színház néven már önálló intézményként működött, a művész 2009-ig vezette az intézményt. 2003-tól az általa létrehozott Pécsi Szabadtéri Játékok igazgatója, a Pécsi Művészeti Gimnázium tanára, 2006-2007-ben a Magyar Táncművészeti Egyetem oktatója volt.

A Pécsi Horvát Színház és a Pécsi Szabadtéri Játékok vezetését 2010-ben a művész fia, Vidákovics Szláven vette át.

Vidákovics Antal színházi munkásságára az úgynevezett komplex színház jellemző. Koreográfusként több mint 20 rendezővel 40 színházi produkciót jegyez Budapesten és számos nagyvárosban, valamint dolgozott Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Hollandia, Németország színházaiban.

A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában kisfilmeket és portréfilmeket rendezett (Hazulról hazáig, Rekviem egy faluért, Passió).



A Magyar Táncművészek Szövetségének 1973-tól volt tagja. Munkásságáért 1983-ban Janus Pannonius-, 1996-ban Marko Marulic-díjat kapott, 1997-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2013-ban Harangozó Gyula-díjat kapott.