Montenegró NATO-tag lehet

A NATO külügyminiszterei hivatalosan meghívták Montenegrót , hogy csatlakozzon 29. tagként az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez.

A döntés a NATO-tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli ülésén született meg.

"Gratulálunk Montenegrónak" - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a találkozó második napjának kezdetén a szövetség brüsszeli székházában. "Ez egy csodálatos szövetség kezdete" - tette hozzá.

Stoltenberg elmondta, hogy az egyhangúlag meghozott, "történelmi jelentőségű" döntéssel kezdetüket vehetik a csatlakozási tárgyalások az egykori jugoszláv tagköztársaság belépéséről. Hozzátette egyúttal, hogy meghívták a NATO miniszteri szintű tanácsülésén való részvételre Montenegró védelmi és külügyminiszterét.

"Ez csak az út kezdete. Montenegrónak folytatnia kell az intenzív reformokat, például a korrupció elleni harc terén, továbbá meg kell erősítenie a NATO-csatlakozás folyamatának társadalmi támogatottságát" - fogalmazott a főtitkár.

Igor Luksic montenegrói külügyminiszter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. EPA/OLIVIER HOSLET

Igor Luksic montenegrói külügyminiszter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. EPA/OLIVIER HOSLET



Igor Luksic montenegrói külügyminiszter üdvözölte a döntést. "Nagy nap ez az országom számára, amely kiérdemelte ezt" - mondta. Luksic egyben minden NATO-tagországot meghívott az ország függetlenségének jövő májusban tartandó, tizedik évfordulós ünnepségeire.

A hidegháború vége óta a NATO - Egyesült Államok vezette - katonai tömbje Oroszország tiltakozása ellenére 12 új taggal bővült, elsősorban a közép- és kelet-európai volt szocialista országok csatlakozásával. A szövetséghez legutóbb, 2009-ben Horvátország és Albánia csatlakozott.

Oroszország számos alkalommal tiltakozott a mintegy 600 ezer lakosú délszláv állam NATO-felvétele ellen, amelyet Szergej Lavrov külügyminiszter kifejezetten provokációnak nevezett. "Ez a fajta kezdeményezés a konfrontáció veszélyét hordozza magában. Akadályozza a béke és a stabilitás fenntartását a Balkánon és Európában általában, s jellegénél fogva tovább bonyolítja Oroszország és a NATO már amúgy is bonyolult viszonyát" - fogalmazott a múlt héten Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő.

Egyúttal figyelmeztette a podgoricai kormányt a montenegrói csatlakozás "lehetséges következményeire". Andrej Kelin, az orosz külügyi tárca egyik illetékese azt is megkérdőjelezte, hogy a mindössze 2000 katonával rendelkező Montenegró milyen plusz biztonságot adhat a NATO-nak.

Montenegró még 2003-ban, a Szerbiával közös jugoszláv konföderáció tagjaként csatlakozott a NATO békepartnerségi programjához. Függetlenségének 2006-os kikiáltását követően megerősítette részvételét a programban, majd 2009-ben úgynevezett cselekvési tervet kapott Brüsszeltől a NATO-csatlakozási feltételek teljesítésének segítésére.



Szijjártó Péter: Montenegró megérdemelten kapott meghívást a NATO-ba

Történelmi jelentőségű Montenegró NATO-meghívása és a csatlakozási tárgyalások megindítása, amelyhez Magyarország sokban járult hozzá podgoricai NATO-összekötő követsége révén - nyilatkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO kétnapos brüsszeli külügyminiszteri értekezletének második napján, szerdán.

Montenegró megérdemelten kapta a NATO-meghívást, amely összhangban van a NATO és Magyarország érdekeivel. A meghívással a szövetség elismeri Montenegró elmúlt években nyújtott teljesítményét, hiszen a közös NATO-akciókban nagy szerepet vállalt - hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter elsőként kapott szót a témában a brüsszeli tanácskozáson, fogalmazása szerint ez annak az elismerése, hogy a podgoricai követség révén Magyarország nagyban hozzájárult Montenegró csatlakozásához. Beszédében elmondta, Magyarország részéről nincs kétség afelől, hogy Montenegró már most készen áll a teljes jogú NATO-tagságra, ezért arra kérte a jelen lévő illetékeseket, hogy a lehető legjobban gyorsítsák fel a csatlakozási folyamatot.

Európát és a NATO-t komoly kihívások érik minden irányból. Magyarországnak és ezáltal Európának a nyugat-balkáni menekültútvonal kezelése szempontjából is fontos a montenegrói csatlakozás. Az európai stabilitáshoz és biztonsághoz az integráción keresztül vezet az út - hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter Montenegró meghívását Európa stabilitása szempontjából is történelmi jelentőségűnek nevezte. Szerinte a döntés arra is világosan rámutat, hogy a bővítést folytatni kell Grúzia és Macedónia tárgyalási folyamatainak felgyorsításával.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a kétnapos NATO-értekezleten részt vevő miniszterek megvitatták a szövetség és Oroszország kapcsolatát is, amelynek tekintetében a tagországok igen eltérő megközelítésről tettek tanúbizonyságot. A vélemények eltérése azonban nem veszélyezteti a NATO belső szolidaritását és egységét - tette hozzá.

A NATO-nak fenn kell tartania a párbeszédet Oroszországgal annak érdekében, hogy hosszú távon béke és stabilitás legyen Európában - hangoztatta Szijjártó Péter. Ezzel párhuzamosan végre kell hajtani a védelmi képesség erősítését és a honvédelmi feladatokat tagországi szinten.

Az ülésező miniszterek beszéltek annak lehetőségéről és fontosságáról is, hogy felújítsák a NATO-Oroszország Tanács munkáját. Magyarország ezt a felvetést támogatja - hangsúlyozta a miniszter. Szijjártó Péter hozzátette, hogy az Oroszországgal kapcsolatos rossz tapasztalatok ellenére számos olyan együttműködés jött létre, amelyekkel nemzetközi konfliktusokat sikerült rendezni.

Oroszország leállítja a közös programokat Montenegróval

Oroszország leállítja a Montenegróval folytatott együttműködési programokat, köztük a katonaiakat is, minthogy a balkáni ország csatlakozik a NATO-hoz - közölte szerdán Viktor Ozerov, az orosz parlament felsőháza, a Szövetségi Tanács védelmi és biztonsági bizottságának az elnöke.

Konsztantyin Koszacsov, a felsőház külügyi bizottságának elnöke pedig azt mondta, hogy Európa kollektív biztonsága szempontjából visszalépést jelent Montenegró csatlakozása a NATO-hoz. Hozzátette, hogy a belépésről magában Montenegróban sincs konszenzus, a döntést "ráerőszakolta" a lakosságra a podgoricai hatalom.

Orosz válaszlépéseket von maga után Montenegró meghívása a NATO-ba - jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Moszkvában, de konkrét intézkedésekről nem tett említést.

Peszkov felhívta a figyelmet arra, hogy Moszkvában a hatalom legkülönfélébb szintjein mindig is azt mondták, hogy biztonsági érdekek és az érdekegyensúly fenntartása miatt nem hagyható válaszlépések nélkül a NATO folytatódó bővítése, katonai struktúrájának keleti irányú terjeszkedése.

Konkrét válaszlépésekről a szóvivő nem beszélt. Azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök eddig nem fejtette ki álláspontját, és meg kell várni a szakértők véleményét is.