Sokat nőtt a francia elnök népszerűsége

Huszonkét százalékponttal nőtt a november 13-i párizsi merényletek után Francois Hollande francia elnök népszerűsége, a megkérdezettek 50 százalékának van kedvező véleménye az államfőről a Paris Match és a Sud Radio számára az IFOP/Fiducial közvélemény-kutató által készített felmérés szerint.

A kedden ismertetett adatok szerint ez a szocialista francia elnök legmagasabb népszerűsége 2012, azaz megválasztásának éve óta. Az államfőnek a magas munkanélküliségi ráta miatt megtépázott népszerűsége már  elsősorban a Charlie Hebdo szatirikus hetilap ellen elkövetett  januári merényleteket követően  jelentősen -  21 százalékkal  -  megnövekedett.



"Idén már másodszor vagyunk tanui annak, hogy az elnök népszerűsége rohamos növekszik" - mondta Frédéric Dabi, az IFOP vezérigazgató-helyettese.

A francia elnök fellépését helyeslő franciák immár többen vannak, mint azok, akik nem  helyeslik azt (49%), a megkérdezettek egy százaléka nem adott választ.

Az eredményeket öt nappal azelőtt tették közzé, hogy Franciaországban egy regionális választást tartanak. A választás közeledtével a szélsőjobboldali Nemzeti Front van  a legjobb pozícióban, a front a közvélemény-kutatási eredmények szerint - most először - két régióban is győzhet. A küszöbönálló szavazást szakértők a 2017-es elnökválasztás első tesztjének tekintik.

A megkérdezettek 62 százaléka szerint Hollande megfelelően védelmezi a franciák érdekeit külföldön, míg 37 százalékuknak ellentétes a véleménye.

A növekvő elnöki népszerűség ellenére a válaszadók mindössze 28 százaléka szeretné, hogy Francois Hollande-ot 2017-ben újraválasszák, 71 százalék ezt ellenzi.

A telefonos felmérést november 27-én és 28-án végezték reprezentatív  minta alapján.