Kéz a kézben jár az illegális bevándorlás és a terrorizmus - mondta Lázár János

A kormány szerint az illegális bevándorlás és a terrorizmus elválaszthatatlan egymástól, "kéz a kézben jár", Európában pedig növekszik a terrorveszély - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár János elmondta: a vasárnapi brüsszeli EU-Törökország-csúcstalálkozón - amelyen részt vesz Orbán Viktor kormányfő is - a magyar kabinet azt az álláspontot képviseli majd, hogy Magyarország kész intenzíven közreműködni Európa megvédésében "ebben a háborús helyzetben".



Szerinte egyébként áttörést jelent a helyzetben Manuel Valls francia miniszterelnök azon kijelentése, amely szerint Európának meg kell állítania a közel-keletiek beáramlását.

Az illegális bevándorlás hullámát Európán kívül kell kezelni - hangsúlyozta Lázár János, hozzátéve: a magyar kormány ellenzi azt a tervet, amely szerint újabb egymillió embert hívnának, szállítanának be Európába. Ismét megerősítette, hogy Magyarország tiltakozik a kvóták szerinti szétosztás ellen - az ezzel kapcsolatos petíciót már több mint 900 ezren írtak alá -, magyar szempontból pedig elfogadhatatlannak nevezte az ezt szorgalmazó német álláspontot.

Magyarország javaslata a külső határok megszilárdítása, a biztonság megerősítése, a schengeni és dublini rendszer újjászervezése, a nemzetállami jogkörök erősítése és korrekt kapcsolat Oroszországgal, ami segíthet a jelenlegi helyzetben - sorolta.

A tárcavezető értékelése szerint a magyarországi határzár kiválóan működik, "nincs 20 ember", aki megpróbált átjönni, a honvédség és a rendőrség pedig kész további intézkedések meghozatalára attól függően, hogy a környező országok mit tesznek. Ha ugyanis Németország, Ausztria, Szlovénia és Horvátország lezárja a határát, fennáll a veszélye annak, hogy a magyar-román határszakaszra érkeznek majd a bevándorlók, de a kormány ebben az esetben itt is kész határzárat létesíteni - fejtette ki.

Kérdésre megerősítette, hogy két korábban tervezett helyszínen, Martonfán és Sormáson nem épül befogadóállomás.
A miniszter arról is beszélt, intő jelek vannak arra, hogy az illegális bevándorlók nem integrálhatók az EU tagállamaiba. Ezzel kapcsolatban megemlítette azt a finnországi nemi erőszakot, amelynek elkövetésével afganisztáni menedékkérőket gyanúsítanak.

Lázár János hozzátette: Magyarország hosszú évek óta nehézséggel küzd a már 600 éve velünk élő cigányság integrálásával. "Hogyan tudnánk integrálni bárkit is, aki nem közülünk származik?" - tette fel a kérdést, kijelentve: Magyarországnak nincs szüksége bevándorlókra. Szerinte a demográfiai, munkaerő-piaci gondok orvoslásához a határon túli magyaroknak kell lehetőségeket felkínálni.

Lázár Jánost kérdezték Angela Merkel német kancellár tevékenységéről. Erre válaszul Magyarország kiemelt érdekének nevezte, hogy Németországot a CDU kormányozza, a kancellárt pedig Magyarország nagy támogatójaként jellemezte, hozzátéve: nem fűződik érdek ahhoz, hogy a kormánypárt elveszítse vezető szerepét vagy a kancellárral politikai konzekvenciával járó dolog történjen. Megjegyezte ugyanakkor, hogy tapasztalatai szerint a német politikai elit és az emberek véleménye elszakadni látszik egymástól.

Arról is faggatták a Miniszterelnökség vezetőjét, hogy Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) további biztonsági intézkedéseket kérve, tekintettel a szélsőséges iszlám európai megjelenésére és az elmúlt hetek terrortámadásaira. A tárcavezető reagálásában közölte: a jövő heti kormányülésen megtárgyalják a Mazsihisz levelét. Jelezte, hogy a magyarországi zsidó közösség védelme érdekében szükséges biztonsági intézkedéseket már megtette a belügyminiszter.