Amerikai katonák érkeztek Szíriába, hogy segítsék a kurdokat

Az amerikai különleges erők katonái érkeztek csütörtökön a szíriai Kobaniba, hogy kiképezzék és segítsék a kurd fegyvereseket az Iszlám Állam (IÁ) elleni harcban. Ez az első alkalom, hogy hivatalosan vezényelnek amerikai katonákat a háborúban álló arab országba.

A kurd Népvédelmi Egységek (YPG), a legnagyobb szíriai kurd milícia egyik kobani fegyverese és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet csütörtökön jelentette be, hogy több tucatnyi katona érkezett, akik Washington szerint nem harcoló erőként tanácsadói feladatot látnak el.



Feladatuk, hogy offenzívákat "tervezzenek" a dzsihadista kézen lévő észak-szíriai Rakka ellen - közölte az YPG fegyverese. Rámi Abder-Rámi, az OSDH elnöke megerősítette, hogy több mint 50 amerikai kiképző készíti fel a kurdokat Rakka, az IÁ "fővárosa" elleni támadásra.

Musztafa Abdi, az YPG milicistája szerint az amerikaiak csütörtökön érkeztek, míg az OSHD szerint az elmúlt két napban, két csoportban, Törökországon és az iraki Kurdisztánon keresztül.

Harmincan közülük jelenleg Kobaniban tartózkodnak, a többiek pedig a keletebbre fekvő el-Haszake tartományban - közölte az OSDH, amely szerint az amerikai katonák Kobaniban az arab és kurd csoportokból, valamint szír keresztényekből álló Szíriai Demokratikus Erőket fogják kiképezni.

Barack Obama elnök október végén engedélyezte, hogy a különleges erők legfeljebb ötven katonáját tanácsadói feladattal Szíriába vezényeljék.

Májusban az Egyesült Államok hivatalosan bejelentette az első kommandós akciót az IÁ szíriai területén, amelyben a különleges erők katonái el-Omarban sok dzsihadistával végeztek, közöttük egy magas rangú vezetővel. A szomszédos Irakban több száz katonai tanácsadó támogatja több hónapja az iraki kormányerőket, és segítséget nyújtottak a kurdoknak a dzsihadisták kezén lévő Szindzsár visszafoglalásában.

A november 13-ai, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek és a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító katasztrófája után Rakka lett az orosz és a francia légitámadások fő célpontja.