Átadták a Lepsény-Szántód-Kőröshegy vasútszakaszt

A Lepsény-Szántód-Kőröshegy vasútszakasz 32 kilométer hosszan újult meg, amire mintegy 50 éve várt a térség - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden, a szabadisóstói vasútállomásnál tartott átadóünnepségen.

A beruházás határidőre, 29,9 milliárd forintból valósult meg 85 százalékos uniós és 15 százalékos hazai forrás felhasználásával. A legmodernebb, nagygépes technológiával felújított vasúti pályán a korábbi 60-80 kilométer/óra sebesség helyett a vonatok már 100 kilométer/óra sebességgel haladhatnak.

Siófok, 2015. november 17. Egy személyvonat érkezik Siófok-Szabadisóstó állomásra 2015. november 17-én. Felavatták a Lepsény-Szántód-Köröshegy vasútvonal 32 kilométer hosszan megújult szakaszát. MTI Fotó: Máthé Zoltán


Az állomásokon kialakított magas peronok könnyebb le-és felszállást jelentenek az utazóknak. A 17 kilométer hosszan lefektetett új, rugalmas, zaj-, és rezgéscsillapító sínágyazatnak köszönhetően jelentősen csökkent a környék zajterhelése.



Tasó László beszélt arról is, hogy az új uniós fejlesztési ciklusban ezer milliárd forint feletti uniós támogatási összeg áll rendelkezésre vasútfejlesztésre, ami szükséges is a kötöttpályás közlekedés versenyképességének növeléséért.

A tervek szerint az uniós ciklus végéig mintegy 450 kilométernyi vasútvonal villamosítása történik meg, és 400 kilométeren valósul meg teljes pályarekonstrukció. A cél, hogy megfelelő alternatív közlekedési lehetőséget nyújtson a vasúti közlekedés a közúti mellett, és javuljon a kettő közötti arány - hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy a vasútfejlesztések eddig jellemzően mindenhol az országban magas színvonalon történtek meg - tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy folytatódik a dél-balatoni vasútfejlesztés, amelynek második ütemében 2018-ig Szántód-Kőröshegytől Balatonszentgyörgyig, közel 53 kilométer hosszan újulhat meg a pálya. Ennél a 44 milliárd forintos költségvetésű projektnél egy hónap múlva zárul a közbeszerzési eljárás és a tervek szerint jövő év tavaszán indulhat az építkezés.

Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a felújítás szolgálja az utasbiztonság, és az utasok komfortérzetének javítása mellett a térség gazdaságának további élénkülését, a turisztikai ágazat további erősödését is.

Pál László, a MÁV általános vezérigazgató-helyettese elmondta, a dél-balatoni vasútvonal a 30-as számú nemzetközi fővonal is egyben, ezért kiemelten fontos. Szólt arról is, hogy a fejlesztések révén a későbbiekben 120 kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek majd a vonatok, gyorsabban el lehet majd érni a kiemelt üdülőövezetet, amitől az utasszám növekedését remélik.

Mosóczi László, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vasúti igazgatójának beszámolója szerint az elmúlt uniós fejlesztési ciklusban 340 kilométer gyorsforgalmi út, 1100 kilométer közút és 540 kilométer vasúti pálya épült, illetve újult meg.
A Budapest-Székesfehérvár közötti, valamint a most átadott dél-balatoni felújításnak köszönhetően az utazási idő Budapest és Siófok között 105-114 percről 76 percre csökkenhet a leggyorsabb járaton - mondta.

A dél-balatoni vasútfelújítás folytatásával Keszthelyig átlagosan további 10 perccel rövidülhet majd a vonatok menetideje. Beszélt arról is, hogy a Balatontól délre eső térségben felújítják a Kaposvár-Fonyódi vasúti szakaszt is, amelynek révén a jelenlegi 75-80 perces menetidő 55 percre csökken majd - tette hozzá.