Felmentették a bíróságon az FKF Zrt. volt vezérigazgatóját

Első fokon nem találta bűnösnek a bíróság az FKF Zrt. volt vezérigazgatóját, Bielek Pétert. 2012 júniusában emeltek vádat ellene hűtlen kezelésért a pusztazámori hulladéklerakó metánmentesítésével kapcsolatos beruházás miatt.

Felmentette az FKF Zrt. volt vezérigazgatóját a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének vádja alól hétfőn első fokon a Fővárosi Törvényszék. A döntés nem jogerős, mert az ügyészség még nem döntötte el, kíván-e fellebbezni az ítélettel szemben.

Bielek Péter ellen 2012 júniusában emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a pusztazámori hulladéklerakó metánmentesítésével kapcsolatos beruházás miatt. A volt vezérigazgató az eljárásban mindvégig tagadta bűnösségét.

A vádirat szerint a fővárosi cég volt vezetője összejátszott a hulladéklerakó metánmentesítésére kiírt pályázat nyertes cégének vezetőjével, és ezért az indokoltnál mintegy 70 millió forinttal többet fizettek ki a munkálatokra.



A törvényszéken az iratismertetés és a perbeszédek elhangzása után a volt vezérigazgató és bűnsegédlettel vádolt társai az utolsó szó jogán bűncselekmény hiányára hivatkozva a felmentésüket kérték, míg az ügyészség börtönbüntetés kiszabására tett javaslatot.

A bíróság végül úgy döntött, az eljárás során nem volt bizonyítható, hogy a volt vezérigazgató szándékosan megszegte volna a kötelezettségét.

A törvényszék rövid indoklása szerint nem volt bizonyítható az sem, hogy a pályázatban meghatározott összeg a piaci árat jelentősen meghaladta volna, és ezzel az FKF Zrt.-nek kára keletkezett volna.

Jelezték, a cég közbeszerzési bizottságának a pályázattal kapcsolatos döntését, amelyben az összeg is szerepelt, az egykori vezérigazgató ténylegesen nem is tudta volna befolyásolni.

A törvényszék ugyancsak felmentette a hűtlen kezelés bűntettében való részvétel vádja alól Bielek Péter két társát, továbbá annak a nyíregyházi cégnek a vezetőjét is, amelyiknek az FKF Zrt. a munkáért pénzt kifizette; utóbbi ügyvezetőt sikkasztással gyanúsították.

Az ügyészség a határozat ismertetése után nem jelentette be, hogy fellebbezni kíván az ítélettel szemben, így arra a törvény szerint három nap gondolkodási ideje van.