Kegyetlenebbek a férfiaknál - egyre több a női terrorista

Sok esetben a nők sokkal jobban fanatizálhatók, mint a férfiak. Több nemzetközi tanulmány is van, amely szerint a nők akár brutálisabbak is lehetnek.

A nők tettei sokkolják a közvéleményt, kevésbé gyanúsak és hatékonyabbak. Egy-egy nők által elkövetett öngyilkos merénylet akár kétszer annyi áldozatot is követel, mint a férfiak támadásai.

Nem telik el úgy hét, hogy valahol ne hajtanának végre öngyilkos merényletet. Irak, Jemen vagy Nigéria viszont olyan messze van tőlünk, hogy a sok áldozat ellenére szinte fel sem kapjuk a fejünket a merényletek hírére. Azonban ha ezeket a rémtetteket nők, vagy nőnek öltözött férfiak követik el, arra felfigyelünk. Októberben két olyan öngyilkos merénylet is történt Nigériában, amelyet nők hajtottak végre. A Boko Haram négy női tagja a két támadás során összesen 26 embert gyilkolt meg úgy, hogy felrobbantották magukat.

Jelentős szerep jut a nőknek terrorszervezetekben

Női terroristák vannak, mindig is voltak és sok tekintetben sokkal agresszívebbek, mint a férfiak – mondta a hirado.hu-nak Georg Spöttle.

„Annak idején azt tanították nekünk, hogy ha behatolunk egy fegyveres terroristákkal teli helyre, akkor először a nőket ártalmatlanítsuk, mert a megfigyelések szerint agresszívebbek, impulzívabbak, mint a férfiak, és kisebb az esély arra is, hogy megadják magukat” – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő.

MTI/EPA/Ghulamullah Habibi



A nők szerepe a különböző terrorszervezetek életében egyre jelentősebb. Egyre több elemzés szerint a nők részvétele a terrorizmusban akár 30-70 százalékos is lehet – ezt már Mátraházi Tibor mondta.
Az első öngyilkos merényleteket Srí Lankán a tamil tigrisek hajtották végre, majd a Hezbollah is átvette a módszert, később pedig a Hamász és más radikális szervezetek. Radzsiv Gandhit is egy tamil nő ölte meg 1991-ben. Odalépett az indiai miniszterelnökhöz, hogy egy virágfüzért akasszon a nyakába, majd mikor a közvetlen közelében volt, megnyomta a mellényén lévő kapcsolót. Megölte a politikust, a közelben lévőket és magát.

„A 2000-es évek óta elkövetett öngyilkos merényletek körülbelül fele köthető nőkhöz például Srí Lankán, Törökországban vagy Csecsenföldön” – folytatta a szakértő.

Nagyobb sokkot váltanak ki a női elkövetők

A szakértő szerint egyre több szélsőséges csoport próbál élni azokkal a plusz lehetőségekkel, amelyek a nőkhöz köthetők. Egyrészt ha egy életadásra teremtett nő veszi el mások életét, az nagyobb médiavisszhangot vált ki, a közvélemény figyelme pedig rendkívül fontos a radikális szervezeteknek. Másrészt nőként az ellenség kijátszása is könnyebb. Bizonyos esetekben a nők könnyebben átjutnak az ellenőrzéseken, kevésbé gyanúsak és sokszor hatékonyabbak.

Harmadrészt sok esetben a női elkövetőkre is képes áldozatként tekinteni a közvélemény, ami jót tesz az ügyüknek és vonzóbbá teszi a szervezetet a követők számára - magyarázta Mátraházi Tibor.

Egy-egy nők által elkövetett öngyilkos merénylet másfélszer vagy akár kétszer annyi áldozatot követelhet, mint egy olyan terrorcselekmény, amit férfiak követtek el – emelte ki a szakértő. Hozzátette: a Közel-Keleten például kifejezett előnyt jelentenek azok a kulturális sajátosságok, melyek a nők ruházatából adódnak.

Így lesz egy nő öngyilkos merénylő

Általában egy családjukban történt esemény miatt fanatizálódnak a terrristává vált nők– mondta egy tel-avivi kutatásra hivatkozva Georg Spöttle. „Vagy gyerekkori trauma áll a háttérben, vagy a bosszú, egy családtag halála miatt” – a biztonságpolitikai szakértő ismertetése alapján erre jutottak az öngyilkos merénylők családi hátterét vizsgáló kutatók.

A férfiak és nők motivációjában szinte semmilyen különbség nincs – jegyezte meg Mátraházi Tibor a terrorizmus kapcsán készült tanulmányokra hivatkozva. A nők esetében éppúgy szerepet játszhat a nacionalizmus, például a palesztin világban felnőtt fiatal lányba kiskorától fogva oltják a zsidók gyűlöletét. Szerepet játszhat a bosszú, például a „Fekete özvegyek” esetében, akiknek a csecsen háborúk idején megölték valamelyik családtagjukat, ezért tudatos bosszút álltak. A moszkvai metróban is ők robbanthattak 2010-ben, akkor több mint 40-en meghaltak.

Szerepet játszhat még az öngyilkos merénylőknél a vallásosság és a mártírhalál utáni vágy. Emellett van, akit a megalázottság - nemi erőszak áldozata -, a kitaszítottság, a bizonyítási vágy motivál. Számos eset volt rá a fiúk között is, hogy a háborúban épp azok áldozták az életüket a többiekért, akiket korábban kinéztek a társaik maguk közül – magyarázta.

Brutálisabbak lehetnek a nők

„Nem látok különbséget a férfiak és a nők között a terrorista akció végrehajtásában” – ezt Németh Zsolt mondta a hirado.hu-nak. A kriminológus szerint ugyanakkor, ha egy nő öngyilkos merényletre adja a fejét, akkor még elszántabb és kegyetlenebb is tud lenni, mint egy férfi.

MTI/EPA/Ghulamullah Habibi



Sok esetben a nők sokkal jobban fanatizálhatók, mint a férfiak, és több nemzetközi tanulmány is van, amely szerint a nők akár brutálisabbak is lehetnek, mint a férfiak – erősítette meg Mátraházi Tibor is.

A női elkövetők nagy általánosságban véve egyelőre kevesebben vannak, de jelen pillanatban a trendek abba az irányba mutatnak, hogy a számuk és arányuk is emelkedhet.

Fanatikus gyerek merénylők

Sajnálatos módon gyerek öngyilkos merénylőkre is van példa. Georg Spöttle elmondta, a Hamász például kisgyerekeknek tart olyan kurzusokat, ahol megtanulják, hogyan tudják álcázni magukat, és azt, hogyan kell egy bombát összerakni.

Mátraházi Tibor szerint a motivációs tényezők a gyerekek esetében is igen eltérőek, de a fiatal, még kiforratlan személyiségű gyerekeket igen könnyű a szélsőséges eszmék irányába mozdítani.

Georg Spöttle úgy látja, nagyon fanatizálhatók a gyerekek, a nők és a férfiak is. „Pakisztánban a közelemben robbantotta fel magát egy 15 éves öngyilkos merénylő. A viselkedése gyanús volt. Láttam, hogy idegesen toporog, és nagyon fel volt öltözve, annak ellenére, hogy hőség volt” – mesélte a biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette: a férfiak is elhiszik, hogy a túlvilágon 72 szűz várja őket.

„A maguk világában megkérdőjelezhetetlen az igazuk”

A terrorista akciók végrehajtása könyörtelen és szakszerű, amit gondos tervezés előz meg. Az áldozatok személye véletlenszerű, többnyire közömbös a terroristának, a rombolás, az élet kioltása számára pusztán módszer.

A célpont szinte soha nem az egyén, hanem a közösség, annak valamely alapintézménye vagy értéke. A végrehajtók sziklaszilárdan hisznek küldetésükben. Egy eszmerendszer hívei, és a maguk világában megkérdőjelezhetetlen az igazuk – magyarázta Németh Zsolt, kriminológus.