Ferenc pápa elítélte az antiszemitizmust

Az antiszemitizmus ellen emelte fel szavát és a vallások közötti megújult együttműködést szorgalmazta Ferenc pápa szerdán a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate című nyilatkozatának 50. évfordulójára emlékezve, amely új fejezetet nyitott a katolikus egyház és a zsidóság kapcsolatában.

Ötven különböző vallás képviselője vett részt a Szent Péter téren rendezett általános audiencián, amelyen az 1965-ben kiadott Nostra Aetate (A mi időnkben) kezdetű nyilatkozat évfordulójáról emlékeztek meg. A II. Vatikáni Zsinat záródokumentuma a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatának alapjait fektette le. Ferenc pápa felszólítására a Szent Péter téren minden vallás képviselője pár percig saját hagyománya szerint imádkozott néma csendben.

Ferenc pápa. EPA/CLAUDIO PERI



Ferenc pápa kijelentette, hogy a nyilatkozat üzenete 50 év elteltével is aktuális, mivel minden vallás az emberi élet ugyanazon kérdéseire keres választ. A katolikus egyházfő a vallások közötti párbeszédet szorgalmazta, nemet mondva az antiszemitizmus minden megnyilvánulására. Ferenc pápa elítélte a vallások közötti rágalmazást, diszkriminációt és üldözést. Úgy fogalmazott, hogy a kölcsönös megismerés, tisztelet és elismerés útját kell járni.

Hangsúlyozta, hogy a decemberben kezdődő szent év, amelyet a pápa az irgalmasságnak szentelt, lehetőséget nyújt a megújult vallásközi együttműködésre a béke érdekében, az éhezés és a nyomor ellen. Ferenc pápa szerint azonban a vallásoknak közösen kell fellépniük az erőszakkal szemben, főleg ha ezt a vallás nevében követik el, valamint a korrupcióval, a környezeti pusztítással, a családok és az erkölcs válságával szemben is.



"Az erőszak és a terrorizmus felkeltette a vallásokkal szembeni bizalmatlanságot vagy egyenesen elítélésükhöz vezetett" - mondta Ferenc pápa hangsúlyozva, hogy egyetlen egy vallás sem mentes  a fundamentalizmus veszélyétől. A keresztények és muzulmánok elmúlt fél évszázados viszonya kiemelkedő eseményének nevezte a II. János Pál akkori pápa által 1986 októberében, Assisi városában rendezett békeimát.