Még az ősszel életbe léphetnek a családi csődvédelem szabályai

Érdemi erőfeszítéseket tesz a kormányzat azért, hogy idén ősszel életbe léphessenek a családi csődvédelem szabályai - írja csütörtöki számában, az igazságügyi miniszter által adott írásbeli válasz alapján a Magyar Idők.

A lap az egyik szocialista képviselőnek válaszoló Trócsányi László szavait idézve megemlíti: az új intézménnyel a hazai megoldásoktól jórészt eltérő módszert kellett a hazai jogrendbe illeszteni, s ezzel két hónap alatt végzett is a kormányzat. A cikk szerint a miniszter jelezte, "tüzetesen elemezni fogják" a csődvédelmi eljárás egyszerűsítésének, valamint kiszélesítésének lehetőségét a kezdeti tapasztalatok tükrében.

A tárcavezető a válaszban megemlítette: a családi csődvédelem rendszerének kidolgozására összesen 626 millió forintot bocsátott rendelkezésre a kabinet, ebből száz szakember képzése mellett az országos közhiteles adósságrendezési nyilvántartás felállítását, honlap és nyomtatványkitöltő program megalkotását is finanszírozták.