Jönnek a márkajelzés nélküli cigaretták

Rövid idő áll rendelkezésre a váltáshoz. A jövő májusig dohánytermékeket csak egységes, márkasemleges csomagolásban lehet forgalomba hozni. A logók lekerülnek a dobozról, az egyetlen különbséget az eltérő cigaretták között a név és a dohánytípus teszi ki majd.

Az Európai Unió dohánytermékekre vonatkozó irányelveit (Tobacco Product Directive - TPD) 2013 márciusában fogadta el az Európai Bizottság, és tavaly május 19-én léptek hatályba. Az új szabályok többségét az egyes tagországoknak 2016. május 20-áig kell átültetniük hazai jogrendjükbe. A TPD egyebek mellett előírja, hogy a dohánytermékek csomagolásának mindkét legnagyobb felületén egészségvédő figyelmeztetéseket kell feltüntetni: a csomagolás elő- és hátoldali felületének 65 százalékát le kell fedniük a figyelmeztetéseknek, amelyeknek a csomagolási egységek felső részén is helyet kell kapniuk.

Egységes cigarettásdoboz

2019. május 20-áig tolták ki a nyomon követhetőségről szóló törvény bevezetésének határidejét. Az Európai Bizottság határozza majd meg, hogy milyen adattartalommal, hogyan kell felállnia a dohánytermékek nyomon követhetőségére vonatkozó rendszernek, abban az adatokat hogyan kell tárolni. Hazánk, az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkársága tájékoztatása szerint él a lehetőséggel, amelyet az irányelv biztosít, tehát itthon 2019 májusáig maradnak az adójegyek a cigarettákon az új kombinált egészségvédő figyelmeztetések mellett.
Magyarország is belépett a Philip Morris dohányipari vállalat és társai által indított, jelenleg az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő eljárásba. A felperes dohánycégek többek között az irányelv egyes rendelkezéseinek érvénytelenségét kívánják kimondatni. Az ügyben október 1-jén tartott tárgyalást az Európai Unió Bírósága. Ezen a magyar kormány képviselője felszólalásában az uniós irányelv érvényessége mellett, illetve amellett érvelt, hogy az irányelv lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy szabadon dönthessenek a dohánytermékek egységes csomagolásának bevezetéséről.

A jogharmonizáció hazánkban is folyamatban van, tájékoztatta honlapunkat az államtitkárság. Egyes fogalmakat - úgymint dohánytermék, dohányzás, gyűjtőcsomag vagy kombinált egészségvédő figyelmeztetés - pontosított egy törvénymódosítás, valamint rögzítették a dohánytermékek fogyasztók részére való, határokon átnyúló távértékesítése tilalmát - közli. Hozzáteszi, a módosításokat elfogadták és kihirdették már, de csak a jövő májusban lépnek hatályba. A dohánytermékek előállításának, forgalomba hozatalának és ellenőrzésének, a kombinált figyelmeztetéseknek és az egészségvédelmi bírság alkalmazásának szabályozása még folyamatban van.

Márkasemleges csomagolások

Tíz állam, köztük Magyarország, idén júliusban állapodott meg a márkasemleges cigarettacsomagolások népszerűsítéséről. A kezdeményezésében Magyarországon kívül Franciaország, a Dél-afrikai Köztársaság, Ausztrália, Írország, Norvégia, Új-Zéland, Nagy-Britannia, Svédország és Uruguay vesz részt.

A márkasemleges csomagolással a dohányzás népszerűségének csökkentése a cél a fiatalok és a nők körében. Ezek a dobozok egységes külsővel, ugyanolyan színnel, méretben egyforma betűtípussal készülhetnek. Mivel a csomagoláson nem lehet logó, az egyetlen különbség a márkanév vagy vállalatnév és a dohány típusának megjelölése lesz.

Magyarország 2016 májusától tervezi bevezetni az egységes csomagolást – mondta Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára.

A világon elsőként Ausztrália vezette be a márkasemleges cigarettacsomagolást 2012-ben. A brit parlament – Írország után a másodikként Európában – márciusban hagyta jóvá a jövőre hatályba lépő jogszabályt. Franciaországban április 3-án döntött erről a parlament, és 2016 májusában lép a jogszabály hatályba. Az EU-s irányelv alapján a tagállamok maguk dönthetnek a bevezetéséről.

cigaretta

Európai körkép a dohánytermékek szabályozásáról

Angliában és Walesben, egy frissen életbe lépett törvény alapján, a jövőben, 50 font (21 ezer forint) bírságot rónak ki azokat a brit dohányosokra, akik gépkocsiban 18 évnél fiatalabb korúak jelenlétében rágyújtanak. Párizsban a cigarettacsikket eldobókra várt szigorúbb büntetés október 1-jétől: 68 euró pénzbüntetést kell fizetniük tettükért. Franciaországban 2008-ban tiltották be a dohányzást a bárokban és az éttermekben.

Ausztriában a dohánytermékek értékesítése szövetségi monopólium, a dohányboltok területi védelem alatt állnak, csak abban az esetben létesíthetők, ha szükséglet áll fenn erre vonatkozóan, és ha ez nem vezet a közeli trafikok hozamának csökkenéséhez. Szomszédunkban a trafikok mellett a benzinkutak és a vendéglők is árusíthatnak cigarettát. Hazánkkal ellentétben nemcsak az éttermekben lehet dohányozni, hanem a buszmegállókban és a vasútállomásokon is vannak kialakított dohányzóhelyek.
Nem csökkent a forgalmuk a vendéglátóipari egységeknek a 2012-es szigorítással – mondta a hirado.hu-nak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Hozzátette, hogy magával a szabályozással egyetért, azonban a bevezetés módját kifogásolja. „Azoknak az embereknek is meg kell adni a méltó körülményeket, akik e káros szenvedélynek hódolnak, egy megfelelő elszívóberendezéssel működtetett fülkével vagy a régi időkből ismert szivar szobával” - vetette fel. De erre nincs semmi esély már és ennyi idő elteltével már nem is számít – jegyezte meg az elnök.

Szlovákiában kevésbé szigorú előírások vannak érvényben a dohánytermékek forgalmazására, értékesítésére vonatkozóan: előállíthat és forgalmazhat dohányárut minden olyan cég, amely rendelkezik a megfelelő iparűzési engedéllyel. Korlátozások vannak azonban a csomagolásra, jelölésre, címkézésre, az alapvetően tiltott árusítási helyekre és a vásárlásra jogosult személyek körére vonatkozóan. A szabályozás szerint külön helyiséget vagy egymástól elválasztott részlegeket kell kialakítani a nem dohányzók és a dohányosok számára a vendéglátóhelyeken.

Szlovéniában a 2007-ben életbe lépett törvény minden zárt légterű munkahelyen, más közterületen, tömegközlekedési eszközökön, valamint az éttermek és bárok egyéb területein tiltja a dohányzást.

Romániában 2013 januárjától minden zárt, nyilvános helyen tilos a dohányzás. A korábbi, a dohányzás szabályozására vonatkozó törvény már 2002-ben kitiltotta a füstölgést a közintézményekből.

Németország egyes tartományai különböző módon szabályozzák a dohányzást. Berlinben 2007-től betiltották a dohányzást, azonban ez csak 2008 májusáig maradt érvényben eredeti formájában. A módosított törvény megengedi a dohányzást a láthatóan megjelölt, egy helyiséggel rendelkező, 75 négyzetméternél kisebb területű bárokban és kocsmákban, amennyiben eleget tesznek néhány kikötésnek. A módosított törvény megszüntette a kiskocsmák és bárok diszkriminációját. Törvény született már az egészségvédelmi feladatok szabályozására és az átmeneti időszakra is.



Az Európai Unió tagállamai közül Portugáliában, Lettországban, Hollandiában már létezik törvénymódosítási tervezet az új uniós irányelv értelmében, Litvániában pedig már el is fogadták. Svédországban egyelőre a nyomon követésről szóló passzus nem került még kidolgozásra. Dániában csak az e-cigire vonatkozó jogszabály tervezete készült el.