Sétáltatott kutyát lőttek le

A gazda mindig ugyanakkor, ugyanott futtatta az ebet Andornaktályán, szájkosarat, lámpát is tett rá. A vadász azt mondja, megtámadta az állat. A célzott lövés 30-40 méterről érkezett.

Andornaktályán néhány nappal ezelőtt sétáltatott kutyákra támadt egy vadász. Az eset felháborította az ott lakókat, hiszen nincs olyan ház, ahol ne tartanának házőrzőt. Szabóék sem okozhattak meglepetést az elkövetőnek, hiszen mindennap ugyanabban az időben, ugyanazon az útvonalon futtatták kutyáikat, nyakörvvel, szájkosárral, sőt még lámpával is felszerelve őket. A hatalmas német dogok barátságosak voltak, soha nem bántottak senkit.

(MTI-fotó: Kovács Attila)



Amikor a tenyészpár két kutyája közül az egyik elszaladt, és elhangzott a lövés a vadlesről, a kutya pedig nem jött vissza a hívásra, a gazda már tudta, hogy baj van. Az állatot rövid keresgélés után egy olajkútban találták meg, már nem volt rajta semmilyen azonosító jel, sem a nyakörv, sem a szájkosár, sem a lámpa. Utóbbi miatt egyébként a gazdának lelkiismeret-furdalása is van, azt mondja, még ki is világították az állatot a vadásznak, aki egyébként már korábban is fenyegetőzött azzal, hogy lelövi a területére tévedt kutyákat.

Az elkövetőt még aznap este le is tartóztatták, de már szabadlábon védekezhet. Elismerte, hogy lőtt, de jogos önvédelemre hivatkozik, azt mondja, a kutya rátámadt. Az állaton azonban szájkosár volt, a gazda szerint tehát ez biztosan nem történhetett meg, ráadásul a szakértői vélemény alapján 30-40 méterről leadott célzott lövés találta el.
Sétáltatott kutyát lőttek le

A jogszabály szerint a lakott területtől 300 méteren belül tilos vadászni, ha pedig erre vadkár vagy más probléma miatt mégis szükség van, csak rendőrségi engedéllyel lehet megtenni – mondja az Országos Magyar Vadászkamara Heves megyei területi szervezetének titkára. A lakóterületi kutyalövést így el is ítélik, egyelőre azonban még nem tisztázott, hogy a kilövés helye belterületnek minősül-e.

A Hajnal-táj megkereste a lövést leadó vadászt is, ám ő nem kívánt nyilatkozni. Az ügyben az Egri Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást ellene.