Nem büntethető az örmény népirtás tagadása a strasbourgi emberi jogi bíróság szerint

Jogerős ítéletben marasztalta el Svájcot csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) fellebbviteli fóruma, az úgynevezett Nagykamara, amiért az alpesi országban pénzbírságra ítéltek egy török férfit az 1915-ös örmény népirtás tagadása miatt.

A strasbourgi bíróság végleges ítélete szerint a svájci állam megsértette Dogu Perincek török politikus szólásszabadsághoz való jogát. A törvényszék 10:7 arányban fogadta el a határozatot, amely szerint a férfi kijelentésével nem sértette meg az örmény közösség tagjainak méltóságát olyan mértékben, hogy az büntetőjogi következményeket vonjon maga után.

Dogu Perinceket, egy kis baloldali török párt vezetőjét 2007-ben ítélte pénzbüntetésre egy svájci bíróság, amiért két évvel korábban egy svájci konferencián "nemzetközi hazugságnak" nevezte az akkori török birodalom területén élő örmények ellen 1915-ben elkövetett népirtást, és tagadta, hogy a több százezer ember életét kioltó mészárlásokkal és kitelepítésekkel Törökország szándékosan népirtást követett el.

Jereván, 2015. április 24. Virágot tesznek le az áldozatok emlékművére az emberek Jerevánban az örmény genocídium kezdetének 100. évfordulóján, 2015. április 24-én. 1915-ben ezen a napon a török hatóságok letartóztattak és kivégeztek mintegy kétszázötven örmény értelmiségit és közösségi vezetőt, és ezzel megkezdődött az örmény adatok szerint több mint másfél millió örmény ember 1917-ig tartó deportálása és lemészárlása. (MTI/EPA/Vahram Bagdaszarján)

Virágot tesznek le az áldozatok emlékművére az emberek Jerevánban az örmény genocídium kezdetének 100. évfordulóján, 2015. április 24-én (MTI/EPA/Vahram Bagdaszarján)





A svájci bíróság megítélése szerint Perincek kijelentéseinek célja nem az volt, hogy történelmi vitát kezdeményezzen, s pénzbüntetésre ítélte a politikust az örmény népirtás rasszista indítékból elkövetett tagadása címén.

Perincek egy évvel később fellebbezést nyújtott be az EJEB-hez, mondván, hogy az ellene hozott ítélet sérti az emberi jogok európai egyezményébe foglalt szabad véleménynyilvánítás elvét.

Az Európa Tanács égisze alatt működő testület 2013-ban hozta meg első fokú ítéletét az ügyben, amely ellen a svájci hatóságok fellebbeztek.

Svájc hivatalosan elismerte a Törökország által máig tagadott népirtás tényét, és törvényt fogadott el az örmény genocídium megkérdőjelezésének tiltásáról.