Izrael: katonákat vezényelnek a városközpontokba

Az izraeli kabinet elhatározta a szerda hajnalig tartó rendkívüli biztonsági kormányülésen, hogy több száz katona kivezénylésével erősíti meg a városközpontok, elsősorban Jeruzsálem védelmét - értesült az izraeli média szerdán.

A helyi közszolgálati rádió szerint a hadsereg vezetői helytelennek tartották a zárlat tervezett bevezetését Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában, mert az szerintük csak tovább növelné a feszültséget, és utcára vinné a palesztinokat. Ugyanakkor a katonaság irányítói szerint több száz katona jelenléte a városokban fokozza a lakosság biztonságérzetét. A katonai rádió közlése szerint már szerdán háromszáz katona csatlakozik a rendőrökhöz, és velük együtt fognak járőrözni a városokban.



A Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet szerint Jeruzsálem biztonságának érdekében szerdán megkezdődött a kelet-jeruzsálemi arab lakónegyedek elszigetelése útelzáró pontok létrehozásával. Elsőként a Dzsibel Mukaber nevű arab negyedbe vezető utakon emeltek katonai ellenőrzőpontokat, mert a keddi és a hétfői merénylők is ebből a városrészből indultak útnak.



Emellett szerdán összeül a kneszet külügyi és biztonságpolitikai bizottsága, és várhatóan jóváhagyja ezernégyszáz tartalékos behívását a katonai rendőrség egységeihez. A rádióban ismertetett tervek szerint katonákból és rendőrökből álló csapatok lesznek a jeruzsálemi busz és vonatmegállókban, és a közlekedési minisztérium megkezdte biztonsági őrök toborzását is, mert a jövőben - a második intifáda idején megszokott módon - ismét fegyveresek őrködnek majd a járatokon.

A biztonsági döntéseket a további merényletek megakadályozására hozták, miután kedden három izraeli életét vesztette és harmincan megsebesültek négy terrorista merényletben, amelyeket kelet-jeruzsálemi palesztinok követtek el.

Szeptember közepén erőszakhullám kezdődött Izraelben, amelynek közvetlen kiváltó oka az al-Aksza mecset terének megnyitása volt a zsidó látogatók előtt. A napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű erőszakos tüntetéseket, valamint általában késeléses merényleteket egyre többen tekintik "a harmadik intifádának" (palesztin felkelésnek), az első, 1987-től 1993-ig, majd a második, 2000-től 2005-ig tartó után.

A palesztinok szerint Izrael a látogatások engedélyezésével a Mecsetek terén meg akarja változtatni a státus quót, de ezt az izraeli vezetés tagadja. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb, Templomhegynek is nevezett helye.