Alacsonyabb növekedést vár a Kopint-Tárki

A Kopint-Tárki 3 százalékra módosította idei növekedési előrejelzését a korábban prognosztizált 3,2 százalékról, míg jövőre a korábban közöltnél árnyalatnyival magasabb, 2,5 százalékos bruttó hazai termék (GDP) emelkedéssel számol.

A Kopint-Tárki Zrt. friss konjunktúrajelentését bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón Ádám Zoltán, a társaság ügyvezető igazgatója kiemelte: középtávon szerény, de fenntarthatónak tűnő növekedés képe bontakozik ki a magyar gazdaságban, a gyors felzárkózás reménye nélkül.

Elkészült gumiabroncsokat ellenőriznek a Hankook rácalmási gyáregységében. MTI Fotó: Bodnár Boglárka



Ádám Zoltán kifejtette, hogy inflációs előrejelzésüket csökkentették: idénre 0,1 százalékos átlagos fogyasztói árcsökkenést vár a Kopint-Tárki, 2016-ban pedig - a júliusi előrejelzésben rögzített 2,6 százalékkal szemben - csak 1,7 százalékos inflációval számol. Hozzátette: tarthatónak látják a 2015-re kitűzött, GDP-arányos 2,4 százalékos költségvetési hiánycélt, a hiány jövőre 2,2 százalék lehet.

Ádám Zoltán elmondta: az államháztartás idei gazdálkodása stabilnak tűnik, a kormányzati szektor hiánya a második negyedévben 0,3 százalékra zsugorodott az előző negyedévi 2 százalékról. A főbb adónemekből szinte kivétel nélkül nagyobb bevétel folyt be, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a kiadások is emelkedtek, elsősorban az európai uniós támogatásokhoz kapcsolódó költségvetési előfinanszírozás miatt - mondta az ügyvezető igazgató.



A Kopint-Tárki szerint folytatódik az államadósság lassú, elnyújtott csökkenése, így idén 75,5, jövőre 74,7 százalékos GDP-arányos adósságráta várható. A bruttó állóeszköz-felhalmozás idén 2 százalékkal nőhet, 2016-ban azonban már 0,5 százalékos csökkenés várható. A forint/euró átlagos árfolyamra 2015-re és 2016-ra is 309-es szintet jelez előre a Kopint.

A külkereskedelmi termékforgalommal kapcsolatban Ádám Zoltán elmondta: a kivitel és behozatal dinamikája közötti különbség kissé mérséklődött a második negyedévben, de a jelek szerint július-augusztusban nem zsugorodott tovább. A külkereskedelmi mérleg többlete így közel 30 százalékkal nőtt 2015 első nyolc hónapjában, és ez a növekedés az év hátralévő részében is folytatódhat. Az ipar és szolgáltatások növekedési hozzájárulása fontos és pozitív marad, és ez igaz a nettó exportra is - tette hozzá Ádám Zoltán.

A foglalkoztatási adatok a munkaerőpiaci helyzet javulását mutatják: a versenyszektorban is bővül a munkahelyek száma, miközben a munkanélküliség csökken - mondta az ügyvezető igazgató. A Kopint-Tárki 2015-re a foglalkoztatottak számában 2,8 százalékos növekedést vár a 15-74 éves népesség körében a közfoglalkoztatottakkal együtt, 2016-ra pedig 1,4 százalékos növekedéssel számol. Ezzel párhuzamosan idénre 6,9, jövőre 6,5 százalékos munkanélküliségi rátát vár.

Vakhal Péter, a Kopint-Tárki tudományos munkatársa elmondta: a magyar feldolgozóipari vállalkozások konjunktúraindexének lendülete a 3. negyedévben megtorpanni látszik; a kis- és nagyvállalatok között éles a különbség, ami a rendelésállományon is látszik, utóbbi főként a kisebb cégeknél esett vissza.

Szólt arról is, hogy a Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi rangsorában Magyarország három helyet rontott tavalyhoz képest, így a 63. helyen áll. A legnagyobb versenyképességi hátrány továbbra is az intézményrendszerből fakad - tette hozzá Vakhal Péter.