Újraválasztották Turi Árpádot

Ismét Turi Árpádot, a Class FM-et működtető társaság vezérigazgatóját választotta elnökévé a Rádiós Műsorszolgáltatók Egyesülete (Rame) - áll az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben.

Az elnökség tagjává Radetzky Andrást (Magyar Katolikus Rádió) és Módos Mártont (Inforádió) választották, a felügyelőbizottság elnöke Takács-Kovács Gabriella (MTVA), két tagja pedig Kiss Anikó (Music FM) és Nagy Tamás (Jazzy, Klasszik Rádió) maradt - írták. Emlékeztetnek rá: a három éve alakult Rame a hazai rádiózás országos és regionális szereplőinek első önálló szakmai érdekképviseleti szervezete.



A szervezet a rádiós érdekképviselet mellett azt tűzte legfőbb feladatául, hogy a szakma valamennyi kulcsszereplőjével egyetértésben, nemzetközi sztenderdek alapján működő, egységes és hiteles piaci hallgatottsági kutatás létrejöttét segítse elő. Az egyesület e célkitűzését sikerrel megvalósította - közölték. A brit mintára kialakított módszertan megteremtette a magyar rádiós piaci szereplők hallgatottságának egységes és hiteles meghatározását. A kutatást a reklámszakma szereplői és a hirdetők is elfogadták, ennek eredményeképp a rádiós piac az elmúlt három évben 27 százalékos bevételnövekedést ért el - közölték.