Pénteken hétezren lépték át a határt

Megkezdődött az olaszországi bevándorlók európai elosztása. Seehofer alkotmánybírósági eljárással fenyegeti a Merkel-kormányt. A horvát vasutak kiszámlázza a magyarok által lefoglalt különvonat költségeit. Történetének egyik legnagyobb humanitárius feladata előtt áll Svédország a kormányfő szerint.

Berlin nem aggódik a bajor alkotmánybírósági fenyegetés miatt 

(21:19) A német szövetségi kormány menekültügyi tevékenysége megfelel az alaptörvénynek, ezért nem is aggódik amiatt, hogy a bajor tartományi kormány alkotmánybírósági eljárást helyezett kilátásba - mondta Peter Altmaier kancelláriaminiszter pénteken az ARD országos köztelevíziónak.

A miniszter kiemelte: éppen az alaptörvény kötelezi a kormányt arra, hogy segítsen a bajbajutottakon. Elmondta, hogy a szövetségi kormány és a bajor tartományi kormány együttműködése "kitűnő és megoldásorinetált" a menekültválság valamennyi gyakorlati kérdésében, és mindkét fél nyitott a nézeteltérések tisztázására.

Történetének egyik legnagyobb humanitárius feladata előtt áll Svédország a kormányfő szerint 

(20:38) A menekültügyi helyzet miatt történetének egyik legnagyobb humanitárius kihívása előtt áll Svédország a skandináv állam kormányfője szerint. Az utóbbi egy hétben közel 9 ezren kértek menedéket, azaz "többen, mint korábban bármikor" ennyi idő alatt - hangsúlyozta Stefan Löfven miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján, Stockholmban. Amennyiben a számok a továbbiakban hasonló ütemben nőnek, idén több mint 150 ezer menedékkérőre kell számítania az országnak.

A német szociáldemokraták vezetői a menekültáradat megfékezését követelik 

(19:53) Németországban a menedékkérők beáramlásának korlátozását követeli az Angela Merkel kancellár vezette konzervatívokkal nagykoalícióban kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) két meghatározó vezetője, Sigmar Gabriel pártelnök, alkancellár és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter.

A két politikus a Der Spiegel című hírmagazin szombati, digitális formátumban péntek este kiadott számában közölt vendégkommentárban hangsúlyozta, hogy a menekültválság kezelésében erősíteni kell a "realizmust", és nem szabad megfeledkezni a lakosságnak a válságtól függetlenül jelentkező gondjairól.

A szlovák kormánypárt az Európai Szocialisták Pártjának tagja akar maradni 

(19:49) Továbbra is az Európai Szocialisták Pártjának (PES) tagja marad a szlovák kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) - szögezte le a párt egy pénteki sajtóközleményben, néhány héttel azután, hogy a szocialista pártcsaládban felmerült tagságának felfüggesztése. A lépést szeptember végén Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője indítványozta, Robert Fico szlovák kormányfőnek a migránsválság kezelésével kapcsolatban tett lépései miatt.

A horvát vasutak kiszámlázza a magyarok által lefoglalt különvonat költségeit 

(18:44) A horvát vasutak (HZ) kiszámlázza a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.-nek azokat a költségeket, amelyeket a horvát szerelvény lefoglalása miatt elszenvedett a társaság - mondta pénteken Zágrábban Sinisa Hajdas Doncic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter.

A vonatot nagyon rossz állapotban, tele szeméttel küldték vissza Magyarországról - jelentett ki újságíróknak."A közel 30 ezer eurós számla magába foglalja a takarítás költségeit és azt, hogy a fekália, a bűz és a szemét komoly károkat okozott a vagonokban, amiért azok több hétig ott álltak a magyar oldalon" - hangsúlyozta.

Huszonhat ítéletet hozott a Szegedi Járásbíróság határzár tiltott átlépése miatt 

(17:50) Huszonhat ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság pénteken - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t.  Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság tizenhét vádlottat egy, nyolcat két, egyet három évre kiutasított Magyarország területéről. Egy esetben a bíróság a tárgyalás elhalasztásáról döntött. A vádlottak többségében szír és iraki állampolgárságúnak vallották magukat, de volt köztük olyan is, aki szerb és albán személyi adatokat közölt. A vádlottak a mások által korábban megrongált határzáron keresztül vagy a kerítés alatt és felett átmászva léptek illegálisan magyar területre.

Szijjártó: vissza kell szerezni az ellenőrzést a határok felett 

(17:45) Európának vissza kell szereznie az ellenőrzést határai felett - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a Német Gazdasági Klub (DWC) konferenciájának megnyitóján.  Nem lehet elviselhető mederben tartani a bevándorlási áradatot, ha az unió nem tudja visszaszerezni közös erővel a görög határok fölötti ellenőrzést - szögezte le Szijjártó Péter.  Az Európai Uniónak gyors pénzügyi segítséget kell nyújtania Törökországnak, Jordániának, Libanonnak és az iraki Kurdisztánnak, amelyek most megóvják attól Európát, hogy milliós nagyságrendű bevándorlási hullám érje el - jelentette ki.

Áder János: az EU-nak határozottabban kell fellépnie 

(16:31) Kevés idő van a cselekvésre a migrációs válságot illetően, ezért az eddigi halogatást sokkal határozottabb cselekvésnek kell felváltania az EU részéről - mondta Áder János köztársasági elnök pénteken, a V4-es államfők és a horvát elnök kétnapos balatonfüredi csúcstalálkozója végén tartott sajtótájékoztatón. A magyar államfő kiemelte: a migrációs válság kérdésében a lényeges szempontokat illetően egyetértés volt az elnökök között.

Seehofer alkotmánybírósági eljárással fenyegeti a Merkel-kormányt 

(15:25) A bajor miniszterelnök pénteken Münchenben bejelentette, hogy Bajorország bepanaszolja az alkotmánybíróságon a német szövetségi kormányt, és "önvédelmi intézkedéseket" tesz, ha a berlini vezetés nem gondoskodik a menedékkérők hullámának csillapításáról. Horst Seehofer a bajor kormány rendkívüli ülése után sajtótájékoztatón közölte, hogy Bajorország a tartományok cselekvőképességének veszélyeztetésére hivatkozva fordulhat az alkotmánybírósághoz.

Az osztrákok 80 százaléka aggódik a menekülthullám miatt 

(15:19) Az osztrákok 80 százaléka aggódik az országot érintő menekülthullám miatt - derül ki a Marketagent piackutató intézet által végzett online felmérésből. Leginkább az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szavazói aggódnak, pontosan a szimpatizánsok 96 százaléka. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) támogatóinak 76, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) szavazóinak 72 százaléka, a Zöldeket támogatók közül pedig 58 százalék nyugtalan a mostani helyzet miatt.

Megkezdődött az olaszországi bevándorlók európai elosztása

(14:50) Tizenkilenc eritreait szállítottak pénteken repülővel Rómából az észak-svédországi Lulea városába. Ez volt az első olaszországi migránscsoport, amelynek tagjait az Európai Unión belüli menekültelosztási rendszer keretében egy másik tagállamba helyezték át. A Ciampino római katonai repülőtérről szállt fel az olasz pénzügyőrség gépe az eritreaiakkal a fedélzetén. A csoportban öt nő és fiatalkorúak is voltak. Mindannyian az utóbbi hetekben keltek át Észak-Afrikából a Földközi-tengeren, és érkeztek meg a dél-olaszországi partokra.

Hétezren érkeztek Presevóba 24 óra alatt

(13:41) Huszonnégy óra alatt, péntek reggelig rekordnak számító, mintegy hétezer migráns érkezett a dél-szerbiai Presevóba Macedónia felől, és jelenleg is körülbelül négyezren várnak arra, hogy nyilvántartásba vegyék őket a helyi befogadóközpontban - számolt be péntek déli híradójában a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

A legtöbb migráns Szíriából, Afganisztánból és Irakból érkezett. Minél gyorsabban szeretnének továbbhaladni, mozgásukat azonban lassítja az eső és az egyre hidegebb időjárás. Szerbiában péntek reggel 4-10 fokot mértek.

Menekült tudósok részére készült európai állásportál

(13:34) A válság sújtotta országokból elmenekült tudósok elhelyezkedését támogató állásportált indított az Európai Unió.

A héten elindult science4refugees úgy működik, mint a közösségi háló: az egyetemek és a kutatóintézetek felteszik a projektjeiket és az állásajánlataikat, a menekült tudósok pedig bemutathatják az életrajzukat és kifejezhetik érdeklődésüket a tudományos munka iránt.

Áder: az EU-nak határozottabban kell fellépnie

(12:47) Kevés idő van a cselekvésre a migrációs válságot illetően, ezért az eddigi halogatást sokkal határozottabb cselekvésnek kell felváltania az EU részéről - mondta Áder János köztársasági elnök, a V4-es államfők és a horvát elnök kétnapos balatonfüredi csúcstalálkozója végén tartott sajtótájékoztatón.

A magyar államfő kiemelte: a migrációs válság kérdésében a lényeges szempontokat illetően egyetértés volt az elnökök között.

Milos Zeman cseh államfő hangsúlyozta, megértik Magyarország és Horvátország nehéz helyzetét, és remélhetőleg az EU határozottabb fellépést mutat, mint eddig, mert az unió egyelőre képtelennek látszik a saját külső határainak védelmére.

Andrzej Duda lengyel elnök azt mondta, hatékony és megfelelő uniós politika kell, de ma ilyen nem létezik.

Andrej Kiska szlovák államfő kijelentette: fontos a szolidaritás az uniós országok között, nehogy Európa ismét keleti és nyugati részre, régi és új tagállamok csoportjára essen szét.

Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő hangoztatta: a migrációs válság hosszú távú kihívás, az elkövetkező években is problémát fog jelenteni az EU-nak.

Huszonhét eljárást kezdeményezett az ügyészség határzár tiltott átlépése miatt

(11:48) Huszonhét újabb migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépése miatt. A migránsok közül tízen Mórahalomnál, a többiek ismeretlen helyen érkeztek Magyarország területére, tizennégyen a már mások által megrongált határzáron keresztül, a többiek a kerítés alatt vagy azon átmászva lépték át illegálisan a határt.

A vádlottak közül - akik valamennyien elismerték a bűncselekmény elkövetését - tizennégyen szír, tizenegyen iraki, ketten pedig koszovói állampolgárnak vallották magukat.

A migrációs válsághelyzet kihirdetése óta a Szegedi Járási Ügyészég összesen 441 elkövetővel szemben kezdeményezett gyorsított eljárást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt.

Migránsok regisztrációra várakoznak a szerbiai Presevóban 2015. október 7-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Migránsok regisztrációra várakoznak a szerbiai Presevóban 2015. október 7-én. MTI-fotó: Balogh Zoltán



Nőtt a migránsok száma Horvátországban

(11:07) Az elmúlt napokhoz képest nőtt a migránsok száma Horvátországban. A belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a szerb-magyar zöldhatár lezárása óta 136 723 illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt. Horvátország területére - a kelet-szlavóniai Babska és Tovarnik körzetébe - csütörtökön 7798 migráns érkezett, akiket rövid időn beül vonattal és buszokkal elszállítottak a magyar határra.

Csütörtökön éjfélkor 4426 fő tartózkodott az opatovaci ideiglenes sátortáborban.

A belügyminisztérium közleménye szerint előreláthatólag nem csökken a migránsnyomás az országra.

A horvát vasutak (HZ) jelentése szerint az elmúlt időszakban hetven különvonattal 88 650 menekültet szállítottak eddig a magyar határra. Kilenc órakor Tovarnikról elindult a 71., migránsokkal teli vonat is a Zákánnyal szomszédos Botovóra.

Megkezdődött az olaszországi bevándorlók európai elosztása

(11:06) Tizenkilenc eritreait szállítottak repülővel Rómából az észak-svédországi Lulea városába. Ez volt az első olaszországi migránscsoport, amelynek tagjait az Európai Unión belüli menekültelosztási rendszer keretében egy másik tagállamba helyezték át.

Az eritreaiakat a római repülőtéren Angelino Alfano olasz belügyminiszter, Dimitrisz Avramopulosz az Európai Unió migrációs és belügyi biztosa, valamint Jean Asselborn, az EU soros elnökségét ellátó Luxemburg bevándorlásügyi és külügyminisztere búcsúztatta.

A kicsi csoport ellenére Angelino Alfano "jelentős előrelépésről" beszélt a repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. Az eritreaiak elindításával ugyanis megkezdődött az Olaszországba érkező bevándorlók európai szétosztása. A kvótarendszer értelmében Itáliából mintegy 40 ezer embert helyeznek át más tagállamokba, így enyhítve az olaszországi befogadóállomások túlterheltségét, amelyekben jelenleg mintegy 100 ezren szoronganak.

Svédország több mint nyolcszáz bevándorlót vesz át Olaszországtól és több mint ötszázat Görögországtól. Az olaszok kizárólag eritreaiakat és szíriaiakat adnak tovább más országokba, mivel Itáliában ők alkotják a menedékkérők többségét.

Az áthelyezés feltételeként Olaszországnak novemberben meg kell nyitnia az első itáliai regisztrációs központot (hot spot) Lampedusa szigetén.

Seehofer: "önvédelmi" intézkedésekről dönt pénteken a bajor kormány

(11:01) A bevándorlás korlátozását célzó "önvédelmi" intézkedésekről dönt ma a bajor tartományi kormány, a tervek között szerepel az Ausztriából érkező menedékkérők belépésének megtagadása a határon - mondta Horst Seehofer tartományi miniszterelnök a Bild című német lapban megjelent interjúban.

Horst Seehofer egyelőre nem beszélt arról, hogy a müncheni vezetés miként kívánja megvalósítani az elképzelést.

"Amit egyedül meg tudunk valósítani, azt meg is valósítjuk" - mondta Horst Seehofer arra a kérdésre, hogy Bajorország tervez-e egyoldalú lépéseket.

Horst Seehofer badarságnak nevezte azt a feltételezést, hogy Angela Merkel kancellár megbuktatására törekszik, és elmondta, hogy egy problémát akar megoldani, a "probléma pedig nem Angela Merkel, hanem a bevándorlók nagy száma".



Két év börtönre ítéltek egy szerb embercsempészt  

(10:40) Embercsempészés bűntette miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt egy szerb férfit nem jogerősen a Kecskeméti Járásbíróság. A gyorsított eljárásban szerdán bíróság elé állított, 22 éves férfi augusztus vége és szeptember 9. között nyolc alkalommal összesen 97 migránst szállított személyautóval Budapestre, illetve Ausztriába.

Az embercsempész a cselekményeket egy ismeretlen megbízásából követte el, akitől autót is kapott. A megbízó szállításonként 150 eurót adott a férfinek, ha a migránsok elérték a célállomást.

Szeptember 9-én egy Szeged melletti benzinkútnál 13 afgán migránst vett fel az autóba és elindult velük az M5-ös autópályán a főváros felé. A sztráda Bács-Kiskun megyei szakaszán azonban a rendőrök igazoltatták, majd elfogták a vádlottat és a járműben utazó migránsokat. Kiderült, hogy a külföldiek jogellenesen tartózkodnak Magyarországon.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett.

Visszavonta a haramot a Magyar Iszlám Közösség

(09:26) A Magyar Iszlám Közösség közleményben fejezte ki örömét, hogy Orbán Viktor már több alkalommal bel-és külföldön kiállt a hazai muszlimok mellett, valamint nyilatkozatot tett az iszlámofóbia ellen. A közösség ezt jó és meghatározó alapnak tekinti egyházuk és a hazai muszlimok kormánnyal való jó viszonyának helyreállításához.

"Haram" felszólításunkat is visszavonják, remélve, hogy sikerül helyreállítaniuk a korábbi jó viszonyt a kormánnyal.



Csütörtökön kicsit csökkent az elfogott migránsok száma

(06:35) Tegnap az elmúlt időszakhoz képest némileg kevesebb, de még így is jelentős számú migránst fogott el a rendőrség. Október nyolcadikán 4583-an lépték át illegálisan a határt - derül ki a rendőrség honlapján fellelhető adatokból.

Embercsempészés miatt 2 fővel, közokirat-hamisítás miatt szintén 2 fővel szemben indult büntetőeljárás.

Szijjártó visszaszólt a horvát kormányfőnek

(00:43) Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy Zoran Milanovic továbbra is Magyarországon köszörüli a nyelvét, miután a horvát kormányfő csütörtökön ismét bírálta Magyarországot.

Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint úgy vélte, "a horvát miniszterelnök valószínűleg rendkívül izgatott országának választási kampánya miatt, és ideges azért, mert kormánya elbukott az első igazi schengeni teszten".

"Elfogadhatatlan, hogy Z. Milanovic továbbra is Magyarországon köszörüli a nyelvét, vádjait határozottan visszautasítjuk" - idézi a külgazdasági és külügyminisztert a közlemény.

Zoran Milanovic csütörtökön Zágrábban, a parlament ünnepi ülése után nyilatkozva egyebek mellett azt mondta, szögesdrótot húzni két európai uniós tagállam közé "nem normális dolog", s úgy marad majd fenn a történelemben, mint a 21. század legnagyobb "gyalázata és szégyene". A horvát kormányfő kifejtette: Magyarország és a budapesti politikai elit olyan játékot játszik, amely neki emberileg nem tetszik és amely ellen szavakkal fog harcolni.

Még csütörtökön történt...


Juncker szerint sokáig tart még a menekültválság

Sokáig eltart még a menekültválság, éppen úgy, mint a menekültek európai uniós tagállamok közötti méltányos elosztását szolgáló állandó rendszer kialakítása - mondta az Európai Bizottság elnöke Passauban.

Jean-Claude Juncker a bajor-osztrák határon fekvő városban - ahol az utóbbi hónapokban több százezer menedékkérő lépett be Németországba - a Passauer Neue Presse című lapcsoport esti rendezvényén tartott előadásában hangsúlyozta, hogy "a menekültek témája még sokáig foglalkoztat majd bennünket".

Az Európai Bizottság a következő hónapokban javaslatot tesz egy állandó menekült-elosztási rendszerre. Az elképzelés alapja az emberiesség és a józan ész, de megint "őrült sokáig" tart majd, mire a tagállami kormányok elfogadják azt - mondta a brüsszeli testület elnöke a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint.

Jean-Claude Juncker megjegyezte: több tagállam kormányát "üldözi a bölcsesség, de ők sokkal gyorsabbak". Hangoztatta, hogy Európában nincsen szükség "újabb falakra", főleg nem uniós tagországok között.

Az EB elnöke a védelmébe vette a Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntést. Felvetette: ha Angela Merkel kancellár csak "üldögélt volna a karosszékében" és nem tett volna semmit, "milyen kép alakult volna ki Németországról a világban?".

Jean-Claude Juncker kiemelte, hogy a brüsszeli bizottság az állandó menekültelosztási rendszer mellett egy sor további válságkezelő intézkedést is végrehajt. Így megerősítik az uniós külső határok védelmét, és a biztonságos országok közé sorolják Törökországot.

A luxemburgi konzervatív politikus Passauban meglátogatott egy menedékkérőket befogadó állomást, és a látogatás után elismerően szólt a hatóságok és az önkéntesek munkájáról. Elmondta: aggódik, hogy a menekültügyi önkéntesek elérkeznek teherbíró-képességük végső határához. Aláhúzta, hogy a politikának ezért is igyekeznie kell eredményeket elérni a válság kezelésében, az állandó elosztási rendszer pedig Németország és Bajorország tehermentesítését is szolgálja.

A görög-török uniós külső határ jobb védelmével és a Törökországban élő menekültek helyzetének javításával kapcsolatban Ankarával tervezett együttműködésről szólva felidézte Recep Tayyip Erdogan török államfővel a napokban folytatott tárgyalását, és megjegyezte: "az egész nagyon lassan halad".

A tegnapi eseményekről részletesen itt olvashat.