Hivatali kasszából fizetett magánvacsorákat Róma főpolgármestere – lemondott

Bár órákon át megtagadta a lemondást, az olasz fővárost hónapok óta sújtó botrányokat követően végül csütörtökön távozásra kényszerült Ignazio Marino római főpolgármester.

A 2013-ban megválasztott városvezető az önkormányzati kasszából fizetett magánvacsorák miatt kényszerült lemondásra. Távozásra sürgette saját pártja, a Demokrata Párt (PD) balközép kormányerő is. Az ellenzék és római lakosok a Capitolium-dombon levő városháza előtt ünnepelték Ignazio Marino lemondását. "Elég a korrupcióból! Becsületes polgármestert akarunk!" - kiabálták az 5 Csillag Mozgalom (M5S) ellenzéki párt szimpatizánsai.



A sebészből lett politikus Ignazio Marino 2013 júniusában lett Róma főpolgármestere. Megválasztását érdektelenség követte: a római szavazók csak a 44 százalékos részvételű második fordulóban választották meg, ami a mindenkori legalacsonyabb arány volt a római főpolgármester-választások történetében.

Ignazio Marino első intézkedését is fenntartások kísérték, hiszen két hónappal megválasztása után lezárta Róma belvárosának egy részét a járműforgalom előtt. A kerékpárral való közlekedést hirdette, de főpolgármesterként engedély nélkül hajtott be a városközpontba és tilosban parkolt, majd a bírságot hónapokon át nem fizette ki.

Tavaly Róma önkormányzatát maffiabotrány rázta meg: mint kiderült, a szervezett bűnözés teljesen behálózta a városi közbeszerzési rendszert. Egyedül Ignazio Marino tűnt kívülállónak, népszerűsége azonban zuhanásnak indult. A közvélemény-kutatások szerint Róma lakosai politikailag tehetetlennek és gyengének tartották. Támogatottságát tovább rontotta a Rómában állandósult tömegközlekedési káosz, a főváros utcáit ellepő hulladék, valamint a közutak rossz állaga.

Idén augusztusban botrányt robbantott ki Vittorio Casamonica, egy hírhedt római cigányklán vezérének filmbe illő pompás temetése. A Casamonica-klán Róma királyaként búcsúztatta a halottat, hangoztatva, hogy a fővárost ők uralják. A temetéskor Ignazio Marino külföldön nyaralt és az események ellenére sem szakította meg vakációját. Az olasz kormány ezt követően Franco Gabrielli prefektust nevezte ki a főpolgármester mellé Róma közbiztonságának és rendjének helyreállítására.

Visszatetszést okozott az is, hogy szeptemberben Ignazio Marino az egyesült államokbeli Philadelphiában részt vett Ferenc pápa ottani látogatásán. Az egyházfő elhatárolta magát a polgármestertől, hangsúlyozva, hogy ő nem hívta meg Marinót.

Az utolsó botrányt az robbantotta ki, hogy Marino és családja több római vendéglőben az önkormányzati hivatal számlájára költekezett, de ezeket hivatalos vacsoraként számlázták el. A főpolgármester felajánlotta a pár ezer eurós összeg visszafizetését, de már késő volt.

Az ellenzék csütörtök reggeltől a Capitolium-dombon követelte Ignazio Marino távozását. Marino egészen estig megtagadta ezt, végül a PD kényszerítette lemondásra. Búcsúüzenetében Marino arra panaszkodott, hogy pártja magára hagyta.

Ignazio Marino hónapok óta napirenden szereplő lemondását Matteo Renzi miniszterelnök is az utolsó pillanatig ellenezte, attól tartva, hogy a PD így elveszíti Róma városát. Az előrejelzések szerint a civil mozgalomból lett M5S adhatja az olasz főváros következő főpolgármesterét.

Húsz napon belül kormánybiztos veszi át Róma vezetését a jövőre kitűzhető új főpolgármester-választásig. Ignazio Marino két hónappal a szent év december 8-i kezdete előtt mondott le, jelentősen megnehezítve a 30 millió látogatót váró rendezvénysorozat előkészítését is.