Ismét változik a forgalmi rend a Budaörsi útnál

Csütörtök és péntek éjszaka a Budaörsi úton aszfaltozzák a jelenleg lemart útfelületeket, azaz a Muskotály köz és a laktanya között a városból kifelé vezető oldalon a belső sávot, valamint a Nagyszőlős utca feletti felüljáró belső sávját. Ezt követően, szombat hajnalban az építkezésben új ütemet kezdenek, emiatt több, eddig lezárt sávot megnyitnak, más sávokat pedig lezárnak.

Az új ütem alatt a kétszer kétsávos szakaszon, a Muskotály köz és a laktanya között megszűnik a terelés, a kifelé haladó két sávon a forgalom a megújult útpályán haladhat.



A városba befelé vezető útpályán lezárják a szélső sávot a Töhötöm utcától a Villányi úti jelzőlámpáig. A városközpont felé haladók a Töhötöm utcától változatlanul egy sávon közlekedhetnek, a belső forgalmi sávon.

A kétszer négysávos szakaszon, a Nagyszőlős utcától a városból kifelé vezető oldalon a víz- és gázvezeték építésének befejeztével a szélső sávon kezdik meg a munkát, ezért az továbbra is le lesz zárva.

A Nagyszőlős utca felől érkezők változatlanul sávelfogyással fognak találkozni, a Budaörsi út belső szakaszáról érkező forgalom számára sávelhúzással két forgalmi sávot biztosítanak.