Ilyen gyerek volt Koós Réka, Verrasztó Evelyn és Trokán Nóra

Egyikük sem egyke, megküzdöttek az első és a második gyerek problémáival. És néha a szüleikkel is: Koós Jánossal, Verrasztó Zoltánnal és Trokán Péterrel.

Egy kutatás szerint egyáltalán nem mindegy, hogy hányadik gyerekként születik valaki a családba. Persze milyen jó is lenne, ha dönthetnénk róla, hiszen a felmérés szerint az elsőszülöttek mindig komolyabbak és felelősségteljesebbek, a közbülsők könnyen barátkozók, a legkisebbek pedig igen gyakran élnek a báj és a bohóckodás fegyverével. Arról, hogy mit jelent egy családban elsőnek, másodiknak lenni, most felnőtt gyerekek meséltek a Ridikül műsorában, majd a beszélgetésbe bekapcsolódtak a sokat emlegetett édesapák is.

Koós Réka. (Fotó: Ridikül)

Koós Réka. (Fotó: Ridikül)



Koós Réka színésznő szerint valóban lehet abban valami, hogy az elsők kicsit komolyabbak, mint az utánuk következők. A Koós családba ő érkezett elsőként, három évvel később követte Gergő. Meglehetősen különböző személyiségű gyerekek: amíg Réka hangos, állandóan kommunikáló alkat, addig Gergő sokkal csendesebb, nyugodtabb. Ennek ellenére gyerekkorukban sem volt köztük sok konfliktus, bár Réka fiatal felnőttként nehezményezte, hogy Gergőnek sokkal több mindent megengedtek a szülei kamaszként, mint néhány évvel azelőtt neki. "Ez persze lehet, hogy csak abból eredt, hogy egy lányt minden családban jobban védenek, féltenek, mint egy fiút" - magyarázta Réka.
"Amikor megnősültem, egy vágyam volt, hogy legyen gyerekem - folytatta Koós János. - Aztán lett. Réka után pedig borzasztóan vágytam arra, hogy fiam is legyen. Ő is lett. Úgy gondoltam, hogy majd Gergő lesz az, aki Fradi-meccsekre jár velem, és megtanul vitorlázni, jól sportol majd. Ehhez képest hiába vittem el a meccsre, ő rendre az ellenkező irányba bámult, mint ahova kellett volna. Végül Réka hozta a fiúsabb formát, ő tanult meg jól vitorlázni, ő sportolt. Én úgy érzem, hogy gyerekkorukban semmilyen különösebb probléma nem volt velük, jó testvérek voltak. Hogy másképp neveltük volna őket? Én csak azt tudom erre mondani, hogy egy apa másképp imádja a lányát, mint szereti a fiát. A különbség ennyi lehet."

Koós János. (Fotó: Ridikül)

Koós János. (Fotó: Ridikül)



Verrasztó Evelyn Európa-bajnok úszó, olimpikon másodszülöttként érkezett, bátyja után alig 11 hónappal. Éppen ezért olyanok, mintha ikrek lennének, mindketten sportolnak, ugyanaz a baráti körük, és Evelynnek köszönhetően sok mindent megosztanak egymással. "Mi olyan család vagyunk, ahol mindenki megmondja a másiknak, amit gondol. Én másokkal is így vagyok, néha kicsit nyersnek is tűnök ezért, de én is azt szeretem, ha nekem megmondják szemtől szembe, amit gondolnak rólam. Dávid ugyan nem feltétlenül igényelné, hogy elmondjam a véleményemet, mondjuk, például a párkapcsolatáról, de én ezt anélkül is megteszem. Dávid tanított meg írni és olvasni. Amikor már jól ment, elém tette a feladatait, hogy gyakorlásképpen oldjam meg őket. Később derült ki, hogy a házi feladatait oldatta így meg velem" - mesélte nevetve Evelyn.

Verrasztó Evelyn. (Fotó: Ridikül)

Verrasztó Evelyn. (Fotó: Ridikül)



Annak ellenére, hogy a Verrasztó családban mindkét gyerek úszott, soha nem rivalizáltak egymással. Kisebb korukban időnként Evelyn anyáskodott a bátyjával, mára fordult a kocka, Dávid figyel jobban a húgára.
"Mire felfogtam, hogy van egy fiam, már lett egy lányom is - idézte fel gyerekei születését Verrasztó Zoltán világ- és Európa bajnok úszó. - Én igazából nem szerettem volna, hogy bármelyikük is ússzon, de így alakult. Az, hogy tudjanak úszni, nem volt kérdés. Aztán ott ragadtak az uszodában, ők szerették volna komolyabban tenni a dolgukat. Innen pedig egy út volt, Széchy Tamáshoz kerültek. Attól a pillanattól kezdve szinte kikerültek a kezemből, már nem volt kérdés, eldőlt a sorsuk. Szerettem volna megóvni őket azoktól a kínoktól, amelyeken át vezet az út a sikerhez, de ez nem rajtam múlt. Nálunk is nagyon különböznek a gyerekek. Amíg Evelynnek szinte magától értetődően jönnek a sikerei - amivel vissza is él rendesen -, addig Dávid komolyan megdolgozik értük. Ez azért okozott feszültséget is, főleg akkor, amikor Evelyn úszott jobbakat. De ez sokszor változott, most éppen Dávidnak megy jobban. Nem hiszem, hogy másképp bántam volna velük, amit elvártam, az az volt, ha az úszásra voksoltak, azt csinálják teljes erőbedobással. Mert az, hogy 'szeretnék jó lenni', a sportban kevés."

Verrasztó Zoltán. (Fotó: Ridikül)

Verrasztó Zoltán. (Fotó: Ridikül)



Trokán Nóra színésznő és nővére, Anna között két év a korkülönbség. Nóra sokáig élt klasszikus szerep szerint, kishúgként nővére árnyékában, mára kissé változott a helyzet. "Anna nemrégiben mondta, hogy most azt érzi, mintha én lennék az idősebb. Köztünk mindig nagyon szoros volt a kapcsolat, egészen néhány évvel ezelőttig, amikor Anna Veszprémbe került, én pedig Kecskemétre, dolgozni. Aztán most, hogy újra Pesten van, újra egymásra találtunk, és igazán most érzem, hogy mennyire hiányzott. Én nem érzem, hogy édesapánk bármilyen különbséget is tett volna köztünk a nevelésben. Sok múlik azon, hogy egy családban a szülők mit várnak el a gyerekektől, milyen élethelyzet alakul, hiszen egy válás vagy az egyik szülő elvesztése miatt az idősebb gyerek átveheti az egyikük szerepét. Én a mai napig úgy vagyok vele, ha Anna megnéz egy előadásban és elmondja a véleményét, az mérvadó. Akkor azt tudom, hogy úgy van. Hiszen ő a nővérem, ő ismer engem a legjobban."

Trokán Nóra. (Fotó: Ridikül)

Trokán Nóra. (Fotó: Ridikül)



Az édesapa, Trokán Péter színművész soha nem tiltotta egyik lányát sem semmitől, megbízott bennük, és a lányok soha nem is éltek vissza a bizalmával. A párválasztásba sem igen szólt bele, de ahogy meséli, az első alkalom, amikor ott aludt náluk egy fiú, azért kissé furcsa volt. "Tudtam, hogy ott van, hajnalban felkeltem, elmentem úszni. Hazaértem, és egyszer csak azt látom, hogy jön lefelé az emeletről a papucsom, amiben már nem én vagyok…"

Trokán Péter. (Fotó: Ridikül)

Trokán Péter. (Fotó: Ridikül)



A teljes műsor megtekintéséhez kattintson erre a linkre!