A magyar kutatók és utazók is azt tapasztalják, egyre kevesebb a hal a Csendes-óceánban

A klímaváltozás, a kiömlő olaj, a műanyaghulladék és egyéb környezetszennyezés hatására pusztul a tengeri élővilág.

Blaskovich Ákos és unokatestvére két évvel ezelőtt arra vállalkozott, hogy nyolcvan liter gázolajjal megkerüli a földet. Útjuk során nemcsak hogy varázslatos látványban és egész életre szóló élményben volt részük, de ők maguk is azt tapasztalták, hogy a Csendes-óceánban egyre kevesebb a hal, a szigetlakók is erre panaszkodnak. Savasodik a tengerek vize, megfordulnak az évezredek óta uralkodó szélirányok és áramlatok, pusztul az élővilág. Blaskovich Ákos azt mondja, nem látja, merre lenne kiút.

Sarm-es-Sejk, 2015. július 18. Búvár úszik egy Gorgonaria-szarukorall zátony mellett a Vörös tengerben, Sarm-es-Sejkben 2015. július 18-án. (MTI/EPA/Szergej Dolzsenko)



Kovács Roland tengerökológus a hétvégén Egyiptomba, a Vörös-tengerhez indul búvárszafarira. Utazása előtt a Kossuth Rádió Szombat délelőtt című műsorában elmesélte: az európai tengerekhez képest a Vörös-tenger még kevésbé szennyezett, Hurghada környékét azonban tönkreteszi az intenzív búvárturizmus. Nagy halakkal már alig lehet találkozni, és nagymérvű a korallpusztulás is.
Kossuth Rádió, Szombat délelőtt

A Földközi-tengeren sok szempontból katasztrofális állapotok vannak. Az Adria korábban több delfinfaj – palackorrú, közönséges és csíkos delfinek – otthona volt, a túlhalászat, a táplálékhiány miatt azonban a közönséges delfinek teljesen eltűntek az Adriáról. Épp ezért kisebb szenzációnak minősült, amikor nemrégiben a Kék Bolygó kutatócsapata egy vitorlás kutatótúra során Dalmáciában közönséges delfinek egy 25-28 egyedből álló raját látta.



A kiömlő olaj, a műanyaghulladék és egyéb környezetszennyezés, a mérgező anyagok, a vegyszerek tengerbe engedése szintén súlyos problémákat okoz. Az áramlatok sodorta műanyaghulladékból egész szigetek állnak már össze még a világ legeldugottabb részein is.

Egyre több területet nyilvánítanak MPA (Marine Protected Area), azaz tengeri védett területté világszerte, és vannak olyan országok, amelyek igyekeznek szigorúbb szabályozással megálljt parancsolni a vizek szennyezésének. Az Európai Unió törvényei is előremutatóak, s a szakemberek pedig bíznak benne, néhány éven belül ennek észlelhető eredményei is lesznek.