Dühítően rossz bolt új Nexus mobilt venni

Mármint Európában. Valami elfuserált számítással ugyanis még a szokásosnál is aránytalanabb árazást vezetett be két új készülékénél a Google.

Hogy rögtön a bosszantó lényegre térjünk: Európában nagy átlagban 40 százalékkal fognak többe kerülni a Nexusok, mint Amerikában. Vegyük például a kisebbik, olcsóbbik készüléket: a Nexus 5X Amerikában 500 dollárba, nálunk viszont 720 dollárba fog kerülni. (A hazai árazási viszonyokat ismerve, simán meg fogja haladni az európai árat is a magyarországi ár - de ez már egy másik tészta.) Annál is furcsább ez a különös árképzés, mert a keresőóriás a mobiljait mostantól csakis és kizárólag online fogja árusítani, tehát nehéz lenne a szokásos árképzési hablattyal megmagyarázni az eltérést. (Remek összehasonlító táblázat látható ezen az oldalon.)

Akinek ezek után sem ment el a kedve az egésztől, az a Google online bemutatóján két – egyébként vonzó – okostelefont vehetett szemügyre. Különösebben a nagyobbikban van sok minden jóság, ami egy mai csúcskészüléktől elvárható.

Nexus 5X, a kisebb testvér

Mint már régen kiszivárgott – az összes műszaki adatával együtt – az 5X-et az LG, a jól bevált partner gyártja, nagyjából ott folytatva, ahol két évvel ezelőtt abbahagyták.

Paraméterei alig változtak: 0,2 hüvelykkel megnőtt, azaz 5,2 hüvelykes lett a Full HD kijelző, nem túl daliás, de nem is rossz Qualcomm Snapdragon 808 processzor került bele, ami a tisztán Google operációs rendszerrel azért nyilván rendesen fog majd mozogni. Kamerája 12,3, illetve 5 megapixeles. Mindez műanyagba csomagolva, igaz, ujjlenyomat-olvasóval és USB Type-C-vel. Hát, igazán Nexus-fannak kell lenni ahhoz, hogy az embernek ettől könnyes legyen a szeme.



Nexus 6P, a prémiumérzet

Ez már egészen más kategória: a Huawei gyártotta nagyobb változat a Google idei zászlóshajója. Karcsú alumínium házat kapott, 10 grammal könnyebb, mint a tavalyi modell, de mindene jobb: becsületes, nyolcmagos Qualcomm Snapdragon 810 v2.1 processzor, 5,7 hüvelykes AMOLED WQHD kijelző (végre!), méretes, 3450mAh akkumulátor, persze a divatos USB-C típusú töltés itt is … Sony hátlapi kamerája 90 százalékkal több fényt érzékel, mint a tavalyi elődje, lézeres autofókusz, lassított felvétel és 4K videó és gyorstöltő – ezek a kulcsszavak.

Mondani sem kell, mindkét testvéren a Google új operációs rendszere, a Marshmallow (mályvacukor) Android 6.0 fut, ami okos ujjlenyomat-olvasót, fejlettebb (lezárt módban is működő) hangkeresőt, felhasználóbarát(abb) rendszert, s a (hazánkban jórészt fölösleges) Now on Tap-re átkeresztelt Google Now-t ad.

Csak azt képtelen árképzést, azt tudnánk feledni.