Turistavízummal repültek Boszniába feltételezett szíriai migránsok

Repülővel érkezett Bosznia-Hercegovinába tíz szíriai állampolgár, feltételezett migráns - erősítette meg szerdán a sajtóértesüléseket a Dnevni Avaz című szarajevói napilapnak Izet Nizam, a boszniai védelmi minisztérium külföldiekért felelős irodájának igazgatóhelyettese.

A lap beszámolója szerint a tíztagú szír csoport a jól ismert tengeri és szárazföldi út helyett kedden a menetrend szerinti Isztambul-Szarajevó légi járaton, érvényes vízummal jutott el Európába. Ezt követően nem Horvátországba, hanem taxival Szerbiába indultak, ahol a már ott lévő migránsokhoz csatlakoztak, hogy együtt induljanak el az Európai Unió országai felé.



Az információt az N1 televízió boszniai tudósítójának is megerősítette a határrendészet, azzal a kiegészítéssel, hogy a szíriai állampolgárok nem kedden, hanem három nappal korábban érkeztek az országba. Izet Nizam a Dnevni Avaznak elmondta, a szerb belügyminisztérium arról tájékoztatta őket, hogy az említett csoport minden tagja menedékkérelmet adott be Szerbiában.

Kiemelte, hogy az érvényes vízumokat az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabiban, a boszniai nagykövetségen állították ki egy szarajevói hotel érvényes idegenforgalmi utalványai alapján.

A védelmi minisztérium munkatársa nem zárta ki annak lehetőségét, hogy több szíriai is bejutott így Bosznia-Hercegovinába, a hasonló esetek elkerülése érdekében pedig a jövőben nem kívánják hitelesíteni a magas kockázatúnak minősített országokból származók meghívóleveleit és utazási utalványait, és további ellenőrzéseket kérnek, mert "egyértelműen fiktív turistákról van szó".

Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy ebben az esetben valószínűleg korábban kiállított utalványokról van szó, amelyeket eddig nem használtak fel, nem lehet azonban tudni - folytatta -, hogy nem létezik-e valahol egy nyomda, ahol ilyen, érvényes utalványokat és meghívóleveleket gyártanak.