Megvan, miért állt le a 4-es metró

Az irányító szoftver állította le automatikusan a vezető nélküli 4-es metrót a napokban, nem történt biztonságkritikus hiba – mondta a BKV vezérigazgatója.

Nem biztonsági hiba okozta a 4-es metró napokban történt leállását – közölte Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója.  Bolla Tibor elmondta, hogy volt "egy nem biztonságkritikus hiba", ami azt eredményezte, hogy a szoftver leállította a rendszert. A szoftver automatikusan leállította a metrót, mert egy szerelvénnyel megszakad a kapcsolata; ez lehet kommunikációs vagy szoftverhiba – magyarázta.

Közölte ezt is, hat hónapja ilyen nem történt. A szoftver gyártóját felkérték a javításra. Bolla Tibor hozzátette: jelenleg is járművezetők nélkül közlekednek a szerelvények, azaz szoftver irányítja a rendszert.



A vezérigazgató elmondta, tájékozódnak arról, hogy a hibát mennyi idő alatt tudja kijavítani a szoftver szállítója. Ennek függvényében rendelkeznek majd arról, hogy berendelnek-e metróvezetőket - tette hozzá.

Kifejtette: ha van vezető a szerelvényen, akkor ő ki tudja vinni az alagútból az állomásig járművet. Ez az utasok kényelmét szolgálja, biztonságuk nincs veszélyben – hangsúlyozta Bolla Tibor. Az index.hu írt arról, hogy hétfőn üzemzavar volt a 4-es metrón.