Varga szerint a szakképzési rendszer átalakításával bővülhet a foglalkoztatás

A rendszerváltás óta soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint jelenleg, a szakképzési rendszer átalakítása pedig segítheti a foglalkoztatás további bővülését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán a legfrissebb munkaerőpiaci statisztikákat kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint nyáron (június-augusztusban) a munkanélküliség 6,7 százalékra csökkent az egy hónappal korábbi 6,8 százalékról. Ugyanezen időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 251 ezerre nőtt, ezzel 27 ezerrel meghaladta az előző három hónapos időszakot és 134 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Varga Mihály kiemelte: a  rendszerváltás óta soha nem dolgozott ennyi ember Magyarországon, a foglalkoztatási ráta pedig az elmúlt 5 évben 56-ről 64,5 százalékra nőtt, ami szintén rendkívül kedvező adat. Hozzátette: bizonyos csoportokban, így a mezőgazdaságban, építőiparban dolgozók létszáma is jelentősen bővült az utóbbi egy évben.

A foglalkoztatás több mint 130 ezres, éves szintű bővülése azt mutatja, hogy sikeresen teljesült az 5 évvel ezelőtt erre vonatkozóan meghirdetett gazdaságpolitikai cél: ma már félmillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben - mondta. Ebből a növekményből körülbelül 320 ezer munkahely jött létre a versenyszférában, 150-160 ezer között volt a közfoglalkoztatottak létszáma, és 50-60 ezren külföldön vállaltak munkát.

Kiemelte, az állások számának növekedése a versenyszférában azt mutatja, hogy a magyar gazdaság növekedése nem mesterséges, és nem az állami foglalkoztatásra épül.

A kormány célja, hogy azokban a csoportokban, ahol egyelőre kevésbé  érzékelhető a foglalkoztatás bővülése, változások induljanak el. Ezt segíti a szakképzési rendszer átalakítása, amelynek köszönhetően további munkaerőt lehet bevonni a foglalkoztatásba. Az idén szeptember elsejével indult átalakítás - amely szerint a gazdasági tárca a kamarával együttműködve alakítja ki a képzési helyeket - megteremti annak lehetőségét, hogy több szakmához jutva, még többen el tudjanak helyezkedni - mondta.



A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében hangsúlyozza, hogy a 6,7 százalékos munkanélküliség több mint tízéves rekordnak számít.

Felhívják a figyelmet arra, hogy mind a férfiak, mind a nők körében javultak a foglalkoztatottsági mutatók. A 15-64 év közötti férfiak foglalkoztatási aránya az előző év azonos időszakához képest közel 2,8 százalékponttal, 71,1 százalékra nőtt. A nők foglalkoztatási rátájának javulása a június-augusztusi időszakban a férfiakénál mérsékeltebb volt, de az uniós tagállamok között kiemelkedő.

A legjelentősebb javulás az 55 év felettieknél, a 20-24 éveseknél, valamint a kisgyermeket nevelőknél tapasztalható, ami egyértelműen a Munkahelyvédelmi Akciónak és a GYED extrának köszönhető - olvasható a közleményben.

Az NGM kiemeli: a reálbérek több mint két éve tartó emelkedése és a kiskereskedelmi forgalom folyamatos bővülése mellett a kiváló foglalkoztatottsági adatok is egyértelműen hozzájárulnak a magyar gazdaság egészének növekedéséhez.

Varga Mihály: a munkahelyteremtés és az államháztartás egyensúlya jelenti a tartós növekedés feltételét

A munkahelyteremtés és az államháztartás egyensúlya jelenti a tartós és stabil növekedés feltételét, 2010 óta ezt a két legfontosabb célt sikerült teljesíteni - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerések keddi átadó ünnepségén Budapesten.

Ugyanakkor a vállalkozásoknak és a gazdaságpolitikának is alkalmazkodnia kell a változásokhoz - tette hozzá a miniszter. Kiemelte azt is, hogy a 2,5-3 százalékos növekedés megfelelő a magyar gazdaság jelenlegi állapotában, de az Európai Unió fejlettebb országaihoz való gyorsabb felzárkózáshoz további növekedés-ösztönző elemekre van szükség.

Kitért arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint a 2010-es helyzethez képest 532 ezerrel több ember dolgozik Magyarországon, a rendszerváltozás óta nem dolgoztak ennyien az országban. Ebből 320 ezer munkahely a versenyszférában jött létre, ami különösen fontos, mert a közfoglalkoztatás csak átmeneti megoldás - tette hozzá.

Vannak tényezők, amelyeket kevésbé lehet befolyásolni - hívta fel a figyelmet a miniszter, ide sorolva egyebek mellett a kínai gazdasági növekedés lassulását vagy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed közelgő kamatemelését. A Volkswagen-ügy is rajtunk kívül áll, de érinteni fogja a magyar gazdaságot - fogalmazott, felidézve, hogy a hazai gazdaság jelentős tényezője az autógyártás, amely az ipari termelés 22 százalékát és az export 13 százalékát adja. Sok a bizonytalanság még, nem tudni, hogy az autóipart, az autóvásárlásokat hogyan érinti majd a helyzet - mondta Varga Mihály.

Megerősítette, hogy 11 millió érintett dízelmotorból több mint 2 milliót gyártottak az Audi Hungáriánál. Ha csökken az autók értékesítése, vagy motortípusokat kitiltanak a forgalomból, annak lesznek gazdasági következményei - hangsúlyozta a miniszter.

A gazdaság növekedését ösztönző belső tényezők közé sorolta a miniszter, hogy jelentős tartalékok vannak a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, valamint a lakásépítés területén, amelyek kihasználására a következő hónapokban erőteljesebben koncentrálnak.

A hónap beruházója elismerést a Phoenix Mecano Kecskemét Kft., a hónap kis- és középvállalkozása díjat az Olivia Élelmiszeripari Kft. kapta, a hónap startup vállalkozása címet pedig az 5Litres nyerte el.

A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 2012-ben alapított kutatás-fejlesztési központjának célja a könnyen kezelhető, energiatakarékos, költséghatékony elektromechanikai szerkezetek előállítása és továbbfejlesztése. A központ uniós támogatást is elnyert az első félévben lezárt, 1,5 milliárd forint összköltségű projektjéhez, a fejlesztés elsősorban az egészségügyi és bútoripari szektorban használatos ágyak, fotelek emelőrendszereit modernizálta.

A svájci központú vállalatcsoport magyarországi leányvállalata Kecskeméten, illetve Bács-Kiskun megyében a második legnagyobb foglalkoztató, mintegy ezer munkatárssal végeznek gyártó-, logisztikai és kutatás-fejlesztési tevékenységet. Eddigi beruházásaik összértéke 80 millió euróra tehető.

Az 1991-ben alapított Olivia Élelmiszeripari Kft. nyúlhús feldolgozásával foglalkozik, emellett több állattartó-telephellyel, valamint saját takarmánykeverő üzemmel is rendelkezik. Termékeinek túlnyomó többségét exportálja, a kivitel teljes árbevételének mintegy 90-95 százalékát teszi ki. A vállalatnál jelenleg 211-en dolgoznak, megváltozott munkaképességű dolgozókat is foglalkoztatnak. Együttműködnek a Kaposvári Egyetemmel, egyebek mellett duális képzés keretében is.

A hónap startup vállalkozása, az 5Litres találmánya segít abban, hogy a napi tisztálkodás 5 liter vízből is megoldható legyen. Termékük egy víztakarékos, kézi zuhanyzófej.