Ezért van egyre kevesebb autóvezetés-oktató Magyarországon

Szakértői vélemények szerint egy időszakban egyáltalán nem volt gépjárművezetőoktató- képzés Magyarországon, ennek következtében fogy és elöregedik a tanári gárda. Pedig nyaranta több ezer diák szeretne jogosítványhoz jutni. 2005-ben leállították a gépjárművezető-oktatói képzést Magyarországon, majd évekig sehol nem indítottak tanfolyamokat. Idén a Nyíregyházi Főiskola tanfolyamára ismét lehetett jelentkezni Budapesten, Győrött és Nyíregyházán.

Németh György, a Járművezető-szakoktatók és Képzőszervek Országos Egyesületének elnöke a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt mondta: a szakoktatóképzés színvonalát, minőségét érte már 2005 előtt - jogos - bírálat, és ezért azon változtatni kellett. Ennek hatására az érdek-képviseleti szervezetek javasolták a szakoktatóképzés megállítását, ám arról nem volt szó, hogy utána hosszú évekig nem lesz képzés - hangsúlyozta az elnök.

(MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)



A problémát nehezítette - tette hozzá -, hogy 2009-ben már volt egy javaslat arról, hogy a szakoktatóképzés műszaki szakirányú felsőfokú oktatási intézményekbe – főiskolákba, egyetemekre – kerüljön. Ám más országokban ezt a szakmát felsőoktatási szinten nem oktatják.

Elöregedett szakma

Németh György arról is beszélt, hogy országszerte is változóak az igények. Jelenleg kicsivel több, mint 3 ezer oktató tevékenykedik az országban, 2010-ben még 5 és 6 ezer között voltak a szakoktatói névjegyzékben. A legnagyobb baj, hogy elöregedett a szakma – emelte ki, hozzátéve, hogy az oktatók 50 százaléka a nyugdíjkorhatár közelében van, úgy oktat.

Facsádi Orsolya, a Nemzeti Közlekedési Hatóság közlekedésbiztonsági referense azt mondta: jelenleg a szakoktatói képzés jelentkezési feltételei a betöltött 23. életév, a középiskolai érettségi, illetve egy A, B és C kategóriára érvényes vezetői engedély, amelyből az egyik nem kezdő, vagyis minimum 2 éve meg kell hogy legyen az illetőnek. Hozzátette: aki a szakmát szereti és hivatásnak tartja, az meg tud belőle élni. Facsádi Orsolya szerint persze nem csak a fizetés határozza meg a szakmát, mivel koncentrált pedagógiai tevékenységről van szó, vagyis sok szakmai hozzáértés, türelem, tolerancia és empátia is szükséges hozzá, és folyamatos figyelmet követel. "Az szoktuk javasolni azoknak, akik a szakmát választják, hogy próbáljanak elmélyedni magukban, képesek-e ilyen nagy leterheltségre" - emelte ki.

Facsádi Orsolya azzal kapcsolatban, hogy hosszú ideig kimaradt a képzés, azt mondta: ez annak folyománya, hogy a tematikát és a tananyagot meg kellett újítani, és új, képzettebb, fiatalabb szakembergárdát kellett kiképezni. Az új tanterv-és vizsgakövetelmény-rendszer 2014. július 31-étől hatályos. Probléma továbbá, hogy az országban jelenleg két képzőszerv rendelkezik olyan képzési engedéllyel, amivel ezt a tanfolyamot oktatni lehet: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egyik - amely jelenleg nem él ezzel a lehetőséggel -, a másik pedig a fent említett Nyíregyházi Főiskola, amely három városban is oktat.
Hallgassa meg a Kossuth Rádió összeállítását a témában!

 

A következő tanfolyamra már megkezdődött a regisztráció a Nyíregyházi Főiskolán, a felvételik a közeljövőben indulnak, a képzés pedig jövőre indul – mondta Facsádi Orsolya.

2012 elejétől az éves továbbképzésnek és a kötelező vizsgáknak köszönhetően 650 szakoktatót kellett törölni a nyilvántartásból – jegyezte meg Facsádi Orsolya. Hangsúlyozta továbbá, hogy az elmúlt fél évben négyezer ellenőrzést végeztek el.

Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő a műsorban kiemelte, hogy többféle hatás éri a szakmát, így például a gazdasági élet változásai, a demográfiai változások, valamint a jogszabályváltozások. Hol több hallgató van, hol kevesebb, a folyamatos változás azonban morális problémákat is okozott, és a szakoktatói továbbképzés szigorodott. Minden évben továbbképzésen és vizsgán kell részt venniük az oktatóknak, ez pedig csökkentette a létszámot. De elsősorban abból lehet kiindulni, hogy mekkora a kereslet – vázolta a szakértő.

Dobrocsi Endre azt mondta, hogy két évig érvényes egy elméleti vizsga, az oktatóknak pedig abszolválniuk kell egy sikeres B kategóriás forgalmi gyakorlati vizsgát. Ha ezt elmulasztja, kezdheti az egész tanfolyamot elölről.