Nem akarnak hajléktalanszállót a felnémetiek

Hiába tiltakoznak a helybeliek, készül a hajléktalanszálló Eger Felnémet városrészében. Az önkormányzatnak – ha nem akar elesni a csaknem 200 millió forintos pályázati támogatástól - október végére be kell fejeznie az egykori irodaház átalakítását. Az épületben orvosi rendelővel és korszerűbb körülmények között végeznék a rászorulók ellátását – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.

A hajléktalanszálló egyik lakója azt mondta: szeret ott lakni, jobb, mint ha az utcán élne, csak az épület már sok helyen balesetveszélyes, nagyon ráfér a felújítás. Nem érti, a felnémetiek miért nem akarják a hajléktalanszállót. Szerinte velük semmi probléma, azokkal van a gond, akik kinn tartózkodnak a városban.



Egerben 130 regisztrált hajléktalan él. Az önkormányzat ezért évek óta pályázik a hajléktalanszálló felújítására vagy egy új megépítésére, eddig hiába. Idén nyílt lehetőség arra, hogy korszerűbb épületbe költöztessék a rászorulókat. Eger Felnémet városrészének szélén, a vasút mellett lévő korábbi irodaházat újítják fel, ez ellen azonban tiltakoznak a helybeliek.

"Vajon ezeket az embereket megkérdezték-e? Hogy a városból öt kilométert ide gyalogoljanak, az nekik jó-e?" – vetette fel egy helyi lakos.

Arra a kérdésre, hogy mitől félnek az ottaniak, azt válaszolta: attól, amit a városban egyébként is lehet látni. Attól, hogy alkoholos állapotban, koszosan jönnek-mennek, fekszenek le a padra, az utcán végzik el a dolgukat. Ez az embereket elriasztja – magyarázta.

Korábban több mint kétezren tiltakoztak, és a városrész Egerről való leválását szorgalmazták.

A munkaterület átadását csendes demonstrációval kísérték – mondta Bódi Zsolt, a Felnémetért Lokálpatrióta Egyesület elnöke.

A leválást egy 2013-ban hozott törvény nagyon megnehezíti, egész Egernek szavaznia kellene róla. Egyelőre ezt elvetette Felnémet – tette hozzá.

A felnémetiek tiltakozása ellenére Egert a pályázati támogatás arra kötelezi, hogy október végére megépítse a szállót – mondja Palotai Zsuzsa, az önkormányzat humán szolgáltatási irodájának vezetője.

"A Kertész utcai épületről köztudott, hogy nagyon korszerűtlen, teljesen tönkrement a tetőszerkezete. Már a 2000-es évek elejétől folyamatosan napirenden van az önkormányzatnál, hogy más helyet kellene keresni ennek a létesítménynek. A mostani pályázaton 180 millió forintot lehetett nyerni. A hajléktalanszállót átadtuk egy kivitelezőnek, mintegy 1500 négyzetméteren folyik a munka, az épület felújítása, teljes körű akadálymentesítése. A létesítményben a hajléktalanok többféle ellátást kapnak: az éjjeli menedékhelytől az átmeneti szálláson át az idősek vagy betegek gondozóotthonáig. Lesz orvosi rendelő, étkezésre szolgáló, kiszolgáló helyiségek" – vázolta a kilátásokat.
Hajléktalanszálló Felnémeten - Hajnal-táj

A beruházás értéke 300 millió forint. A tervek szerint október végére végeznek a munkálatokkal.