Menjen a tévé a farzsebbe

Itthon is egyre népszerűbb a Video On Demand, vagyis a lekérhető tartalmak technológiája. 2020-ra az OTT világszerte átveheti a vezető szerepet a lineáris tartalomfogyasztástól.

Mi döntünk róla, mikor, mit, hol és milyen eszközön szeretnénk megnézni, hiszen a tévé és rádió elférhet akár a zsebünkben is, a mobilunkon.

Az évtizedeken keresztül megszokott, központilag szabályozott műsorfolyam mellett fontossá válik a lekérhető tartalom, vagyis hogy bármit, bármikor visszanézhetünk, újranézhetünk megfelelő technológia segítségével. Természetesen a lineáris médiafogyasztás sem tűnik el, színtere azonban kitágult. Az OTT, vagyis Over The Top fejlesztésekben rejlő lehetőségeket az utóbbi néhány évben Magyarországon is egyre több szolgáltató és fogyasztó használja ki. Egyes becslések szerint 2020-ra az OTT világszerte átveheti a vezető szerepet a lineáris tartalomfogyasztástól.

Főleg a Z generáció tagjai azt várják el, hogy akkor és úgy juthassanak egy tartalomhoz, ahogy idejük és kedvük tartja, kötött programoktól és műsorrendektől függetlenül. Az Egyesült Államokban már jól látszik, hogy a fiatal korosztály többsége online tartalomfogyasztó, ez a tendencia pedig nálunk is egyre érezhetőbbé válik. Bár az OTT hazánkban még csak kiegészítő szolgáltatásként jelenik meg, a piaci szereplők egyre inkább próbálnak ebbe az irányba elmozdulni.

A legnagyobb tartalomszolgáltatók általában ingyenesen teszik közzé online felületeiken a legtöbb saját gyártású műsorukat, de ma már a nagy mobilszolgáltatók sem maradnak ki a versenyből. Emellett a piacon megjelentek a kifejezetten internetes tartalomtovábbításra létrejött szolgáltatások is, amelyek szintén a „bárhol, bármikor” elv kiszolgálását tűzték ki célul, mindenféle egyéb előfizetéstől függetlenül.

Mindezt más médiatechnológiai és infokommunikációs téma mellett a HTE MediaNet idei rendezvényén dolgozzák fel októberben, Kecskeméten.