Nő a terrorveszély lehetősége Magyarországon, válsághelyzet kihirdetését fontolgatja a kormány

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet jövő keddi ülésén dönt erről - mondta Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszámolt, hogy a nemzetbiztonsági kabinet kap olyan jelzéseket, hogy erősödik a térségben a szervezett bűnözői körök tevékenysége, és a terrorveszély lehetősége is nő Magyarországon.

Egy kérdésre azt is mondta, hogy szeptember 15-ig el kell készülnie a határzárnak Röszkénél, a vasúti sínen is.

A sajtótájékoztatóról bővebben itt olvashat!

Mit tehetnek a hatóságok válsághelyzet idején?


A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány rendelheti el legfeljebb fél évre, ám utána meghosszabbíthatják. Ennek lehetőségét a 2007-es menedékjogról szóló törvény szeptemberi módosításával vezette be a parlament.

A válsághelyzet idején kártalanítás ellenében ideiglenesen igénybe vehetők állami vagy önkormányzati épületek, ingóságok. A lefoglalást az adott ingatlant bármilyen jogcímen használó harmadik személyek tűrni kötelesek.

A migránsok elhelyezésére, fogva tartására szolgáló létesítmények építésével és üzemeltetésével összefüggő hatósági eljárásokat – az építésügyi eljárás, és kártalanítási eljárás kivételével – nem kell lefolytatni. Válsághelyzet elrendelésekor az egészségügyi hatóságok haladéktalanul megvizsgálják, hogy szükségesek-e járványügyi intézkedések, a menedékkérelmek, illetve a migránsok regisztrálásában, a kapcsolódó feladatok ellátásában pedig a rendőrség és a honvédség is közreműködhet.

Fegyverhasználati jogot kaphatnának a katonák

A parlament előtt fekszik egy másik, szintén a tömeges bevándorlás kezelését célzó beterjesztés. A javaslat tartalmazza többek között, hogy a rendőrség határrendészeti, bűnüldözési és bűnmegelőzési célból a nemzetbiztonsági szolgálatokkal együttműködve külföldön felderítő tevékenységet végezhet. Továbbá a rendőrséget tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben a járványügyi intézkedések biztosítása céljából is számos jogosítvány illetné meg.

A törvényjavaslat fegyverhasználati jogot adna a katonáknak az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztető konfliktushelyzet, a határ elleni erőszakos cselekmények, illetve a a tömeges méretű migráció kezeléséhez szükséges intézkedések kapcsán.

A javaslat szerint a honvédség nem vonhatja el a rendőrség feladat- és hatáskörét, kizárólag a válsághelyzetet kihirdető kormányrendeletben meghatározott területen segítheti a rendőrt feladatainak ellátásában.

A katona a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet során jogosult lenne gépjárművet a közúton megállítani, helyszínt biztosítani, területzárást végrehajtani, kényszerítő eszközt alkalmazni, illetve személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó intézkedéseket tenni. A katona bárkivel szemben testi sérülés okozására alkalmas kényszerítő eszközt is használhatna, Ez azonban – másképpen el nem hárítható személy elleni életet vagy testi épséget súlyosan veszélyeztető támadás kivételével – nem irányulhat az emberi élet kioltására.

A rendőrségre és honvédségre vonatkozó kétharmados törvényjavaslatot a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának kormánypárti többsége és a Jobbik támogatta a testület szerdai ülésén. A szocialista és Demokratikus Kolícióhoz (DK) tartozó független képviselők nemmel szavaztak. A törvény a javaslat szerint szeptember 15-én lép életbe.