Október közepére befejeződik az előző uniós ciklus támogatásainak kifizetése

Már kevesebb mint 200 milliárd forint van hátra ahhoz, hogy Magyarország 100 százalékban lehívja a 2007-2013-as időszak fejlesztési forrásait. Ez azt jelenti, hogy így már 8000 milliárd forint felett vannak az uniós kifizetések. A Miniszterelnökség államtitkára a Ma Reggelben azt mondta: a következő uniós ciklusban 12 ezer milliárd forint támogatást kap Magyarország. Csepreghy Nándor hangsúlyozta: ennek a 60 százalékát, vagyis több mint 7 ezer milliárd forintot gazdaságfejlesztésre költenek.

Október közepére befejeződik a 2007-2014-es uniós támogatások kifizetése - közölte a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Hozzátette: amit a kormány azt követően fizet ki, azt már nem az Európai Bizottság finanszírozza, hanem a magyar költségvetés túlvállalása lesz, ami azért kellett, hogy a 100 százalékos lehívási szintet el lehessen érni.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd



Az előző uniós költségvetési időszakban elindított, összesen 70 ezer fejlesztésből ugyanis számtalan olyan lehet, amely valamilyen okból bedől. Ha a kormány csak azokra a forrásokra szerződött volna, amiket Brüsszelből kap, akkor nem teljesülhetett volna az összes támogatás lehívása - magyarázta Csepreghy Nándor. Ebből a 70 ezer támogatott fejlesztésből nagyjából még 5 ezer nincs teljesen lezárva, azt követően pedig - mivel ezek utófinanszírozott beruházások - fizeti ki a megfelelő támogatásokat a kormány a befektetőknek, a kormánynak pedig az Európai Unió - fejtette ki.

Az idei év végéig nagyjából 2700 milliárd forint értékben nyílnak meg pályázatok a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus 12 ezer milliárd forintos keretének terhére - közölte a helyettes államtitkár.