Szerb embercsempészt fogtak el az M5-ösön

Egy 22 éves szerb embercsempészt fogtak el az M5-ös autópályán Lajosmizse közelében, aki olasz rendszámú kistehergépkocsijával 20 illegális bevándorlót szállított kedden - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Hürkecz Zoltán törzsőrmester közleménye szerint a 10 szír és 10 iraki állampolgárt egy speciálisan kialakított gépjárműben szállította Budapest irányába a szerb férfi.

Az illegális bevándorlók magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni, ezért velük szemben idegenrendészeti eljárás indult. A szerb sofőrt őrizetbe vették és embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított ellene a rendőrség.



Csaknem négyezer eurót fizettek a határsértők egy budapesti útért

Fejenként 200 eurót, összesen mintegy 1,2 millió forintnyi összeget fizetett 19 szír állampolgár embercsempészeknek, hogy Röszkéről Budapestre szállítsák őket - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint két magyar férfi Békéscsabán megegyezett abban, hogy járművet bérelnek, és határsértőket szállítanak majd vele a szerb-magyar határ közeléből. Augusztus 29-én hajnalban Röszkén 19 határsértőt vettek fel a kisteherautóval. A szír állampolgárokat korábban mások kísérték át a zöldhatáron, majd a migránsok egy külföldi embercsempésznek fejenként további 200-200 eurót fizettek azért, hogy Budapestre szállítsák őket. A kisteherautót - benne a két magyar férfival - röviddel a röszkei indulás után, az autópályán tartóztatták fel a rendőrök.

A vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban a Szegedi Járásbíróság a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt egy hónapra - nem jogerősen - elrendelte a két gyanúsított előzetes letartóztatását - tudatta a csoportvezető ügyész.