Közepes az idei burgonyatermés

Idén az utóbbi évek legkisebb burgonyatermő területéről, alig több mint 15 ezer hektárról ígérkezik a betakarítás. A termőterület csökkenésének oka egyrészt a szélsőséges időjárás, másrészt az, hogy egyre inkább csak öntözött területen éri meg burgonyát termelni. Idén közepes termésre és a tavalyinál jobb árakra számítanak a termelők.

Tóth József buji gazdálkodó évente 12-15 hektáron termeszt burgonyát. A földet öntözik, másképp idén nem is lett volna nagyon termés. Az idei termésátlag a tavalyitól 15-30 százalékkal marad el. Bízik azonban abban, hogy mindezt a magasabb árral ellensúlyozhatja. Eddig a termés felét értékesítette nettó 70 forintos átlagáron, a másik felét pedig betárolta. Utóbbiból remél még némi pluszpénzt.

Az agrotechnikai feltételeket be kell tartani, öntözés, jó vetőmag, megfelelő tápanyag-utánpótlás az alapja a burgonyatermesztésnek – hangsúlyozta.

Idénymunkás dolgozik egy termelőszövetkezetben. (MTI-fotó: Földi Imre)

Idénymunkás dolgozik egy termelőszövetkezetben. (MTI-fotó: Földi Imre)



Idén az utóbbi évek legkisebb termőterületéről takarítják be a burgonyát. Ez alig több, mint 15 ezer hektár – ismertette Kecskés Gábor, a terméktanács elnöke.

A szélsőséges időjárás elveszi a burgonyatermelők kedvét, ilyenkor ugyanis óriási befektetett erőforrás kell ahhoz, hogy a nagy drága eszközöket eredményesen hasznosítsák – magyarázta.

Idén közepes a burgonyatermés, és térségenként nagy eltérést mutat. Ahol nagy felhőszakadások voltak, ott gyenge lesz a termés – tette hozzá.



Az árakat illetően a terméktanács elnöke nem szívesen bocsátkozik előrejelzésekbe. Ami tény: idén magasabb volt a burgonya induló ára.

Tavaly akárhogy haladtunk az időben előre, a burgonyának nagyon nyomott ára volt. Idén azt lehet mondani, normál ütemben folyt a betakarítás, és normál áron tudták a gazdák értékesíteni a burgonyát. Persze kérdés, hogyan alakul a burgonya ára a jövőben. A fogyasztók mindenesetre nyugodtak lehetnek, minden hónapban lesz elegendő burgonya a friss fogyasztás szükségleteire – szögezte le Kecskés Gábor.
Burgonyatermés - Hajnal-táj

Az időjárástól függően legkésőbb október végére befejeződik a burgonya betakarítása.