Elfogtak egy férfit a bangkoki pokolgépes robbantással összefüggésben

A thaiföldi hatóságok letartóztattak szombaton két férfit, köztük egy török állampolgárt a Bangkokban augusztus közepén elkövetett robbantásos merénylet kapcsán - közölte a rendőrség.

A török férfit a thaiföldi főváros északi, Nong Csok negyedében lévő lakásában fogták el, és azzal gyanúsítják, hogy része volt az Eravan hindu szentélynél augusztus 17-én felrobbant pokolgép elkészítésében - közölte újságírókkal Szomjot Pumpunmuang rendőrfőkapitány.

A péntek óta megfigyelt férfi ruháin a nyomozók robbanószernyomokat találtak, lakásában pedig több csomag csapágygolyóra bukkantak.

Csaktip Csaijinda tábornok, az országos rendőrfőkapitány helyettese elmondta, hogy tucatnyi útlevelet is találtak a lakásban. Egyúttal meggyőződését fejezte ki, hogy a letartóztatott részt vett a 12 nappal ezelőtti merénylet elkövetésében.

A török gyanúsított, Adem Karadag. Fotó: EPA/Thaiföldi Rendőrség



Őrizetbe vettek egy taxisofőrt is szombaton vidéki otthonában, a Thaiföld északkeleti részében lévő Szurinban, és a fővárosba szállítják kihallgatásra. Őt azzal gyanúsítják, hogy támogatást nyújtott a 20 ember halálát és több mint 140 ember sebesülését okozó támadás elkövetéséhez.

Az augusztus 17-i merényletet a thaiföldi főváros egyik legforgalmasabb csomópontjánál lévő Eravan hindu szentélynél követték el. A húsz halálos áldozatból 14 külföldi volt, köztük hét kínai. A rendőrség nyilatkozatai szerint azonban nem állítható, hogy a támadás ellenük irányult volna.

A Khaoszod című helyi lap értesülése szerint a szombaton elfogott török férfi 28 éves. A lap közzétette az állítólagos elkövető útlevélfotóját is, és az azon szereplő arc hasonlít a rendőrség által közzétett fantomképhez.

Nem sokkal a robbantás után a rendőrség fantomképet tett közzé egy férfiról, aki a szabadtéri szentélynél lévő videokamerák felvételei alapján letette a hátizsákját egy padra, majd távozott. Egy másik kamerafelvételen a gyanúsított sárga pólóban egy motorkerékpáros taxi hátsó ülésén volt látható, amint elhagyja a helyszínt.

Az ismeretlen tettes ellen kiadott korábbi körözés külföldiként írta le a férfit, bár a hadsereg egyik szóvivője valószínűtlennek nevezte, hogy kapcsolatban állt volna valamilyen nemzetközi terrorszervezettel. Anthony Davis, a brit IHS Jane,s című folyóirat elemzője ugyanakkor néhány napja úgy vélekedett, hogy a Szürke Farkasok elnevezésű török szélsőjobboldali szervezet állhat a merénylet mögött. A gyanú szerint ők követték el a Thaiföld isztambuli konzulátusa elleni júliusi támadást is.

A Bangkok Post című thaiföldi újság néhány nappal a merénylet után úgy értesült, hogy a nyomozók ujgur szélsőségesek által elkövetett "bosszút" sejtenek a támadás mögött, miután Thaiföld júliusban 109 ujgur kisebbségit visszatoloncolt Kínába. Pekingi közlés szerint a magukat törököknek mondó, visszatoloncolt ujgurok iszlám terroristákhoz akartak csatlakozni.

A South China Morning Post című kínai lap múlt csütörtökön arra is felhívta a figyelmet, hogy Thaiföld rendkívül népszerű célpontja a kínai turistáknak, ezért ha bebizonyosodna, hogy a bangkoki merénylet a kínaiak ellen irányult, az súlyos károkat okozna a thaiföldi idegenforgalomnak. A lap közlése szerint csak júniusban több mint 65 ezer hongkongi és 630 ezer, az anyaországból érkező kínai turista fordult meg Thaiföldön, tavaly pedig az ötmilliót is meghaladta a kínai turisták száma.