Felemás a fogadtatása a négydecis sörnek

A magyar fogyasztó nagyon szereti az újdonságokat, na de hogy ebbe a félliteres sör négydecisre cserélése is belefér-e, arról már megoszlanak a szakmai és civil vélemények. Piaci információk alapján az biztosnak tűnik, hogy ha a Heinekennek bejön a nyáron bevezetett négydecis, Magyarországon szokatlan kiszerelésű sör, a cégnek lesznek követői. Egyelőre azonban kétséges az újítás sikere.

Sokan nagyon meglepődtek otthon azok közül, akik figyelmetlenül vásároltak mostanában, és rutinból, csak a vizuális érzékelésükre hagyatkozva pakolták bolti kosarukba a Soproni, a Gösser vagy a Heineken dobozos söröket. A szokásosnál gyorsabban fogyott el az italuk, későn vették észre, hogy a vélt félliteres helyett 4 deciliteres kiszerelést vettek. Jobban jártak a kifinomultabb tapintású vásárlók, akik már a doboz megragadásakor érezték, hogy valami nem stimmel, kisebb lett a sör. A történetek közös eleme pedig a csalódottság, a meghökkenés.

MTI Fotó: Kollányi Péter



Becsapásra panaszkodnak a hatóságnál

A szóbeli közlések mellett számos írásos vélemény is született a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. márkáinak idén nyáron bevezetett új, 4 decis kiszereléséről. A Facebookon Egymilliárdan a 4 dl-es sör ellen címmel indult oldal, amelynek jelenleg több mint nyolcezer kedvelője van. Ők folyamatosan posztolják tiltakozó üzeneteiket, vicces, néhol trágár mondatokkal kifejezve véleményüket.

A dühöngő sörivók a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot (NFH) is megkeresték. A szervezet több e-mailt kapott már, amelyben civilek kifogásolják az újítást, arról írnak, becsapva érzik magukat – mondta a hirado.hu-nak Kiss Anita, a hatóság szóvivője.  Az NFH munkatársa szerint azonban, ha a sörre ráírják, hogy 0,4 literes, akkor nem szabálytalan az árusítása, még ha cseles is a megoldás. A hatóság annyit tud tenni, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét, ne megszokásból vegyék le az árukat a polcról, nézzék meg tüzetesebben, mit vásárolnak.

Kiss Anita hozzátette, Magyarországon 2008 óta tartó tendencia, hogy a gyártók hasonló cselhez folyamodnak, amivel látszólag elkerülik adott termék árának emelését. Példaként hozta fel a húsz helyett tizenkilenc szálas cigarettás csomagokat, a literes helyett kilenc decis tejes dobozokat, a százas helyett kilencven darabos papírzsebkendőt. A sor ma már hosszan folytatható – tette hozzá.



A Heineken szerint másról van szó

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. szerint azonban szó sincs burkolt áremelésről. Pálfalvi Márta, a cég kommunikációs igazgatója arról beszélt a hirado.hu-nak, céljuk a vásárlói igények kielégítése, a változatosságra törekvés, hasonló innovációra több külföldi országban is van példa.  Bár literre számolva az új kiszerelésben kínált termékek drágábbak, mint a félliteres változatok, de darabra olcsóbbak. Annak oka, hogy fajlagosan többe kerülnek az, hogy a doboz- és egyéb gyártási költségek nem a betöltött mennyiséggel arányosan csökkennek.

A vállalat tavaly nyáron már bevezette a 0,4 literes üveges Heinekent, ami jó döntésnek bizonyult, ötödével növekedett a márka forgalma. Ebben szerepet játszhatott, hogy a prémium kategóriás sör 0,4 literes változatát a gyengébb minőségű sörökéhez hasonló áron tudták kínálni. Pálfalvi Márta hangsúlyozta, hogy Soproniból, Gösserből és a Heinekenből tovább gyártják a félliteres kiszerelést is, tehát meghagyják a választási lehetőséget a vásárlóknak. Arra a felvetésre, hogy akkor miért hiányozhatnak több boltból a 0,5-ös változatok, azt mondta, egyes kiskereskedők dönthetnek úgy, hogy utóbbiakat nem forgalmazzák. Ebbe a sörgyártónak nincs beleszólása, mint ahogy az árba sem, arra legfeljebb ajánlatot fogalmazhatnak meg.

Több mint 4 deci – Franz Beckenbauer, a Bajnokok Ligája-győztes német Bayern München elnöke egy óriáspohárból iszik sört a müncheni repülőtéren 2001. május 24-én. A Bayern München együttese a labdarúgó Bajnokok Ligája előző esti milánói döntőjében az 1-1-re végződött hosszabbítást követő büntetőpárbajban 5-4- arányú győzelmet aratott a spanyol Valencia felett. (MTI FOTÓ/EPA/ DPA/MATTHIAS SCHRADER)



Kivárás

A hirado.hu által megkérdezett más sörgyárak egyelőre nem terveznek hasonló újítást. Szederkényi Zita, a Dreher Sörgyárak Zrt. sajtóosztályának munkatársa azt mondta, stratégiájuknak jelenleg nem része a kisebb sörök bevezetése, beváltak az eddigi kiszerelések. Hozzátette, az valóban igaz, hogy a magyar fogyasztó nagyon szereti az újdonságokat, ám a Dreher másfajta innovációra törekedik. A cég az alaptermékét, a láger sörét próbálja meg alakítani, rendre kicsit más, gazdagabb változatokkal előállni.

Vert József, a Pécsi Sörfőzde Zrt. kommunikációs vezetője azt nyilatkozta, ők sem terveznek 0,4-es sört, sem a félliteres mellett, sem helyette. Tapasztalataik szerint a magyar fogyasztók a 0,5 kiszereléshez vannak hozzászokva.

Piaci vélemények szerint azonban, ha a Heineken Hungáriának bejönnek a 0,4-es dobozok, hamar követői akadhatnak. Jelenleg a kivárás a jellemző, ugyanis egyelőre nem úgy tűnik, hogy a kisebb Soproni sörök meghódították volna a fogyasztókat, sőt – ellentétben a tavaly bevezetett 0,4-es üveges Heinekennel. Szakmai vélemények szerint ennek oka, hogy más fogyasztói szokások köthetők a prémium sörökhöz, mint a valamivel gyengébb, úgynevezett mainstream kategóriás főzetekhez.