Vészesen emelkedik Afganisztánban a női és gyermekáldozatok száma

Vészesen emelkedik Afganisztánban a belharcok női és gyermekáldozatainak száma - derül ki az ENSZ szerdán közzétett jelentéséből. A dokumentum szerint a 14 éve tartó konfliktusnak 2015 első felében közel 5 ezer civil halottja és sebesültje volt - ez új rekord a statisztikákban szereplő korábbi esztendők azonos időszakához képest.

Az idei első fél évben a tavalyihoz képest 23 százalékkal több nő és 13 százalékkal több gyermek vesztette életét vagy sebesült meg a kormányerőknek a tálib felkelőkkel vagy más fegyveres ellenfelekkel- köztük az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosaival - vívott csatározásaiban. Az összes polgári halálos és sebesült áldozatot tekintve 1 százalékos az emelkedés: 1592 civil vesztette életét a harcokban, 3329 megsebesült. A halálesetek száma mindazonáltal 6 százalékkal csökkent, a sebesülteké ellenben 4 százalékkal emelkedett. Az ENSZ 2009 óta vezet statisztikát az afganisztáni konfliktus áldozatairól.



Afganisztánban dolgozó ENSZ-tisztségviselők szerint a női és gyermekáldozatok számarányának emelkedése annak tulajdonítható, hogy egyre többször lakott területeken vívnak tűzharcot a szemben állók. Egyes feltételezések szerint a tálibok emberi pajzsként használják a lakosságot, ám erről a világszervezet - közlése szerint - nem tudott megbizonyosodni. Az ENSZ adatai alapján a halálesetek harmadát tűzharcok - tüzérségi lövedékek, rakéták, gránátok - okozzák, a többit főként robbanószerkezetek, öngyilkos merényletek.

A világszervezet adatai szerint a polgári életek kioltásáért és civilek megsebesítéséért 2015 első felében 70 százalékban voltak felelősek a tálibok és más fegyveres csoportok, 15 százalékban az afgán biztonsági erők és 1 százalékban a nemzetközi haderő.

Dzsálálábád, 2015. június 1. Az afgán biztonsági erők tagjai egy megsemmisült jármű közelében Nangarhár tartomány székhelyén, Dzsálálábádban a rendőrség székházánál elkövetett öngyilkos merénylet helyszínén 2015. június elsején. (MTI/EPA/Gulamullah Habibi)

(MTI/EPA/Gulamullah Habibi)