Rohamosan nő a lítium iránti kereslet

Alapvetően az elektromos autók, valamint az okostelefonok és az egyéb modern elektronikai eszközök terjedése miatt nőtt meg szerte a világban az azok akkumulátorát alkotó, különleges áramtároló képességű lítium iránti kereslet - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.

Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója elmondta: a lítium ára 2010 óta 20 százalékkal emelkedett. Míg a 2000-ben mintegy 60 ezer tonnás globális lítiumfelhasználás megduplázódására tíz évre volt szükség, addig a 2010. évi 120 ezer tonnás érték az előrejelzések szerint már 2017-re elérheti a 240 ezer tonnás felhasználást.

A lítiumkereslet elsősorban az újratölthető elemek, például a hibrid autókba kerülő akkumulátorok növekvő felhasználásának köszönhetően akár évi 11 százalékkal emelkedhet a jövőben - mondta el Juhász Gergely.



A növekvő kereslet kielégítésére bőségesen elegendőek a világ 13 millió tonnára becsült lítiumkészletei, melyek döntő többsége a Föld ma még érintetlen területein, Dél-Amerikában, az úgynevezett lítiumháromszögben találhatóak: Bolíviában, ahol a készlet 34 százaléka lelhető fel, Chilében, amely a lítiumkészlet 31 százalékával rendelkezik, és Argentínában, ahol a készletek 6 százaléka van. További 8 százalék az Egyesült Államokban, 3 százalék pedig Ausztráliában található.

A dél-amerikai készletek több mint a felét a világ legnagyobb kiterjedésű és legmagasabban, 3650 méteren, az Andok hegységben lévő, kiszáradóban lévő sósivataga, a bolíviai Salar de Uyuni rejti magában. Ott aknázhatók ki a lítiumforrások a legkönnyebben és a legkisebb költséggel. A Conclude vezérigazgatója szerint mindazonáltal Bolíviában a technikai problémák és a várható környezeti károk miatt még nem indult el a nagybani kitermelés.

A növekvő kereslet hatására a lítium árát meghatározó, a melléktermékekkel (kálium-szulfáttal, nátrium-szulfáttal) együtt számított lítium karbonát-egyenértékes (LCE) termék egyre többe kerül. Míg tonnájáért 2000 elején még "csupán" 2 ezer dollárt kellett fizetni, addig 2008-ban már 5 ezret, jelenleg pedig már 6 ezer dollár körüli összeget.

A lítium ára nagyban függ a tisztaságától, Juhász Gergely szerint ezért alapvető, hogy a gyártóknak legalább az elem minőségű, 99,5 százalék tisztaságot sikerüljön elérniük, Németország például idén tavasszal jelentette be, hogy sikerült 99,8 százalékos tisztaságú lítiumot előállítania.