A Suzuki előretört a magáneladásokban

A Suzuki 10,55 százalékos piaci részesedést ért el az idén júliusban a magyarországi újautó-piacon, vevőinek 55,8 százaléka magánszemély volt, amit a cég főként az Esztergomban gyártott új Vitara sikerének tulajdonít.

A Magyar Suzuki Zrt. hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy júliusban magyarországi márkakereskedői hálózata 740 gépkocsit értékesített, a januártól július végéig tartó időszakban pedig 3609 darabot. Júliusban már a magánvevők 55,8 százalékot, a flottavásárlók 44,92 százalékos arányt képviseltek az értékesítésben.

A magyar újautó-piacon a márkáknál jellemzően 70-80 százalék a flottaértékesítés aránya.



A magánvásárlások erősödését az új Vitara alapozta meg, a szabadidőautó sorozatgyártása az idén márciusban indult Esztergomban. A modell a SUV-osztályban júliusban 425 eladott autóval már megszerezte az elsőséget a márkák között. A Magyar Suzuki korábban bejelentett terve szerint 70 ezer Vitarát gyárt már az első évben a hazai és külföldi piacra.

Tavaly a teljes évben 4735 Suzuki kelt el a magyar piacon. A flottaeladások az összes értékesítés 62 százalékát tették ki ekkor, míg a magánvásárlások 38 százalékot. A cég korábbi tájékoztatása szerint a magyarországi eladások 98 százaléka 2014-ben esztergomi gyártású jármű volt.

A vállalat magyarországi márkakereskedői hálózata 77 tagú.