Még nagyobb menekülthullám jön

Migránsnegyedek alakultak ki Szerbiában. A macedón-szerb határtól néhány kilométerre alig egy hónapja nyílt tábor pedig máris megtelt. Néhány hete még csak ötszázan érkeztek naponta Macedónia felől, ma már 1200-an - derült ki a Híradó összeállításából.

A szerbiai Presevo külvárosában már kora reggel határsértőket kerülgetnek az autósok. Gyakran a városba vezető főútra lóg a lábuk alvás közben, és csoportosan az út szélén sétálnak. A vasutasvárosrészből a helyiek szerint migránsnegyed lett. Az átmeneti befogadóközponttal szembeni kávézó tulajdonosa a Híradónak azt mondta, a bevándorlók miatt elveszítette a törzsvendégeit.

A néhány hete megnyílt presevói átmeneti befogadóközpontban többségében szíriai, iraki, afganisztáni és pakisztáni bevándorlók vannak, de sokan jöttek Nigériából és Kamerunból is. Kamerunban a lakosság nagy részének nincs munkája, ha mégis, a fizetés nagyon kevés a megélhetésre – mondja egyikük. A másik probléma a terrorizmus, a Boko Haram, amely nyugat felől terjeszkedik az országban – teszi hozzá a kameruni férfi.



Még nagyobb hullám jön

A macedón-szerb határtól néhány kilométerre lévő tábor alig egy hónapja nyílt meg, de már nincs hely benne. A helyzet tarthatatlan. Minden egyes napon többen érkeznek: míg néhány hete csak ötszázan jöttek naponta, most az 1200 határsértő a legkevesebb.

"Mindeközben olyan jelentéseket kapunk, hogy szeptemberben még nagyobb migránshullám érkezik, a köztisztasági vállalatunk egyszerűen képtelen megbirkózni a feladattal" - mondta el a helyi válságtörzs parancsnokhelyettese. A központ egy négyhektáros ipari zóna területén épült, a befogadó állomást már most bővíteni kellene, a bevándorlási hivatal azonban attól tart, hogy ez is kevés lesz, és télen nem tudják majd elhelyezni a migránsokat.

(MTI/EPA/Djordje Savic)