Édes csalódás: ma reggel bemutatták a OnePlus 2-t

Hónapok óta pletykál a sajtó a kínai flagship killer telefon utódról, a OnePlus 2-ról, még tegnap is újdonságok szivárogtak róla. Végre fellebbent a fátyol.

Kevés mobilról látott napvilágot annyi találgatás – különösen a mostani, hírszegény uborkaszezonban –, mint a meghökkentő árképzése okán „zászlóhajó-gyilkos” titulust kapott OnePlus One utódjáról. Ma, hajnali négykor fellebbent a fátyol: szinte csupa jót láthattunk a virtuális bemutatón, mégsem zavartalan az öröm.

Valamivel igényesebb külsőt kapott a telefon: nagy teherbírású alumínium és magnézium ötvözetéből készült, szép hátlapok tehetők rá. Felszerelték ujjlenyomat olvasóval – kicsit aggályosan emlékeztet az iPhone-éra ugyan, de állítólag gyorsabb. A drágábbik változatba 4 GB RAM került – és ezzel nagyjából végére is értünk az érdemi változások felsorolásának.



Mert a kijelző maradt 1080 x 1920 pixeles felbontású, 1,8 GHz-en ketyeg a nyolcmagos Snapdragon 810, kicsit nőtt az akku kapacitása, 3100-ról 3300 mAh-ra, s kapott NFC-t is.

Aggályos, hogy a jól muzsikáló Cyanogenmod operációs rendszer helyett az eddig akkuzabálónak és túlegyszerűsítettnek bizonyult Oxygen OS került a készülékbe: még szerencse, hogy a OnePlus ROM-ja szabadon cserélgethető, minden bizonnyal újra nagy keletje lesz a custom ROM-oknak. Fölöslegesnek tűnik a szoftveres megoldás mellett a hardveres némító gomb, csakúgy, mint a semmivel sem kompatibilis, újdonsült USB-C port bevezetése.

Ellenben az ára továbbra is meghökkentően zászlóshajógyilkos maradt: az olcsóbb (3 GB RAM, 16 GB tárhely) változat 108, a drágább (4 GB RAM, 64 GB tárhely) 130 ezer forintért lesz nálunk kapható – már azoknak, akik a képtelen meghívásos vásárlói rendszer akadályfutásán augusztustól át tudják verekedni magukat. Újabb rémes futam indul – igaz, már megint a versenytársak ajánlatához képest féláron kínált hardverért.