Keresse a nyuszikarmolást a dinnyeárusnál!

Jó az idei dinnyetermés. De nem csak a gazdák elégedettek: a vásárlók szerint is édes a hevesi dinnye. A görögdinnye kilója 138, a sárgáé 299 forint körül mozog, de minél jobban telik az idő, annál olcsóbb lesz a gyümölcs – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.

A 3-as úton, Kápolna közelében számos dinnyeárus található. Az egyik standnál egy miskolci vásárló azt mondta, szerinte a nagy görögdinnyéknek van igazán cukortartalma. A sárgát pedig szagolni kell, hiszen a jó dinnyének jellegzetes illata van.

Munkások görögdinnyét szednek  Medgyesegyháza határában. MTI Fotó: Rosta Tibor

Munkások görögdinnyét szednek Medgyesegyháza határában.
MTI Fotó: Rosta Tibor



Egy másik megszólaltatott vásárló is a nagy görögdinnyék mellett tette le a voksát. Mint mondta, azt hallotta, akkor jó a dinnye, ha van rajta nyuszikarmolás, vagy gyantás kis szurkálások. Ütögetni is kell, és azt válasszuk, amelyik kong. Ha ugyanis kicsit tompán szól, akkor vagy kásás, vagy éretlen. Azt mondta, a forró nyári éjszakákon jobb vacsora nincs, mint a behűtött dinnye.

Csortos Klára őstermelő szerint szépek, édesek a dinnyék, viszik is azokat a vásárlók. Egyre többen vannak azok, akik a dinnyét már nem a nagy üzletben veszik, hanem közvetlenül a termelőktől. A hagyományos fekete héjú görögdinnye és a szabadföldi sárgadinnye a legnépszerűbb – tette hozzá.



Országos Jánosné azt mondta: az idei termés nagyon jó, pont akkor esett az eső, illetve sütött a nap, amikor erre a dinnyének szüksége volt. A dinnyék nagyra nőttek, a görögdinnyéből mind a fekete, mind a csíkos igen édes, ugyanez érvényes a cukordinnyére, és a sárgadinnyére is.
Dinnye - Hajnal-táj