Eloltották a tüzet Győr és Bőny közötti gabonatáblán

Megfékezték a lángok terjedését a tűzoltók Győr és Bőny között, ahol korábban több tíz hektáron lángolt egy gabonatábla.

Schreindler Ágnes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője elmondta, hogy az M1-es autópályától és a Győr-Péri repülőtértől nem messze felcsapó lángok oltásában mintegy ötven tűzoltó vett részt, az utómunkálatok a terület nagysága miatt elhúzódhatnak. Közölte, tíz jármű továbbra is helyszínen van, ahol hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a még parázsló területen. A leégett részeket körbetárcsázták. Hozzátette, hogy a tűz a gabonatábla melletti egyik erdősávba is belekapott.



Mivel a terület felett magasfeszültségű felsővezetékek vannak, az áramszolgáltatót is értesítették a tűzoltók - tette hozzá. Közölte, hogy a hivatásos tűzoltók Győrből, Kisbérről, Lébényből, Komáromból, Csornáról, Mosonmagyaróvárról és Pápáról érkeztek a helyszínre, utóbbi két településről egy-egy vízszállító is elindult. Az önkéntes tűzoltók Győrszemeréről, Veszprémvarsányról, Börcsről, Pannonhalmáról és Kunszigetről siettek a tüzet oltani.