A bátorság ünnepének nevezte a Pride-ot Fischer Iván

KÉPGALÉRIÁVAL – Szombat délután, kevéssel fél öt előtt, komoly rendőri biztosítás mellett indult el a Budapest Pride-menet az Andrássy úton. "Olyan világban szeretnék élni, ahol a társadalom elfogadja, ha egy felnőtt egy azonos neművel akar együtt élni" – mondta a rendezvényt megnyitó beszédében Fischer Iván karmester. A felvonulást az Erzsébet téren az Andrássy útnál is megjelent ellentüntetők várták, hangos sípszóval és folyamatos szidalmazó kiáltásokkal.

A Budapest Pride szervezői fontosnak tartják, hogy minden ember egyenlő jogokkal rendelkezzen, évről évre ezért rendezik meg a felvonulást - hangoztatta Hanzli Péter, a Budapest Pride sajtószóvivője kora este azt követően, hogy a menet megérkezett célállomására, a Tabánba.

Közlése szerint soha ennyien nem voltak a fesztiválon. A jubileumi, 20. felvonuláson mintegy húszezer ember vett részt - jelentette be. Fontos, hogy férfiként, nőként, "valamilyen másneműként", magyarként, zsidóként, romaként, hajléktalanként vagy bevándorlóként kiálljunk egymás mellett, mindannyiunk jogaiért - fogalmazott.

Hozzátette: mindent meg kell tenni azért, hogy befogadó országban éljünk, és ne akarják mások megmondani: mi számít családnak. A szónok szerint ellen kell állni minden olyan törekvésnek, amely a négy fal közé akarja szorítani a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség tagjait.

KATTINTSON A FOTÓKRA ÉS NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁINKAT!

A 20. jubileumi Budapest Pride felvonulás egyik résztvevője szappanbuborékot fúj az Andrássy úton, a gyülekezési helyen, az Operánál 2015. július 11-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt


Fischer Iván Kossuth-díjas karmester beszél a 20. jubileumi Budapest Pride felvonulás megnyitóján Andrássy úton, az Operánál.


A 20. jubileumi Budapest Pride felvonulás résztvevői 2015. július 11-én.


Molnár Adrienn, a PeMel (Pécsi LMBTQ Közösség) aktivistája arról beszélt, hogy először vett részt a felvonuláson, amelyet "felszabadítónak és izgalmasnak" nevezett. Elmondta, hogy a vidéki városokban még csak két-három éve szerveződnek az LMBTQ közösességek, amelyek azzal az igénnyel jönnek létre, hogy "láthatóvá váljanak" a különböző szexuális orientációjú emberek.

A menetnek két óra kell ahhoz, hogy eljusson a Tabánba. Az Andrássy útról, az Opera elől indultak, érintették a József Attila utcát, a Széchenyi teret, átmentek a Lánchídon, majd a Lánchíd utcán keresztül értek a felvonulás végállomásához, a Tabánba. A menetben feltűnt több párt zászlója, képviseltette magát a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, valamint a Magyar Liberális Párt.

A Tabánban zárult program helyszínén kutyás és lovas rendőrök biztosítják, hogy a résztvevők békésen távozhassanak. (19:58)

Korábban írtuk:

A szervezők büszkék a rendezvényre

Olyan világban szeretnék élni, ahol a társadalom elfogadja, ha egy felnőtt egy azonos neművel akar együtt élni - mondta Fischer Iván.

Arról is szólt, bátor az a fiatal, aki kamaszkorában először megérzi, hogy az azonos neműekhez vonzódik. Olyan világban szeretnék élni, ahol a szülők erre azt mondják: semmi baj, csak azt akarjuk, hogy boldog légy - fogalmazott a karmester, aki a homofóboknak azt üzente, hogy a homoszexualitás veleszületett tulajdonság, és soha nem lehet tudni, mikor kell egy homofóbnak azzal szembesülnie, hogy a gyermeke homoszexuális.

Milanovich Dominika, a Budapest Pride sajtószóvivője azt emelte ki, hogy az immár 20. alkalommal megrendezett Budapest Pride a régió legrégebbi ilyen rendezvénye, és erre büszkék szervezőként. Hangsúlyozta, többek között azért vonulnak fel, mert nem akarnak kerítéseket látni a különböző társadalmi csoportok között, a kirekesztés helyett a kisebbségi csoportok melletti szolidaritást választják.

Hozzáfűzte: szolidárisak a menekültekkel és a bevándorlókkal is "egy olyan országban, ahol állami üldözés éri őket". Ezzel kapcsolatban azt üzente a vezető politikusoknak, hogy "a hatalom szeretetét felváltja a szeretet hatalma". Amennyiben a felvonulás provokáció, ők provokálnak, amire azért van szükség, mert az LMBTQ-emberek többsége még mindig félelemben él - mondta. Végül arról beszélt, úgy hírlik, hogy a kormány családvédelmi kampányba kezd, ebben az esetben pedig azt követelik, annak legyenek részei a "szivárványcsaládok" is.

A sajtószóvivő közlése szerint a Budapest Pride felvonulást más civil szervezetek mellett támogatásáról biztosította az Amnesty International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért, a Keresztények a melegekért, illetve a politikai pártok közül a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért.

Az MTI tudósítói a tömegben látták többek között Juhász Pétert, az Együtt alelnökét és Szigetvári Viktort, a párt elnökét, Bodnár Zoltánt, a Liberálisok volt főpolgármester-jelöltjét, Burány Sándor és Lendvai Ildikó MSZP-s politikust, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, a Demokratikus Koalíció elnökét.

Kezdés előtt az Andrássy úton felhúzott kordonnál néhány tucat, a felvonulást nyíltan ellenző tüntető jelent meg, köztük Budaházy György. Az ellentüntetők többek között "Undorító a másságotok", a "Másság takarodjon máshová", "Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk", "Jézus mondja: térjetek meg! ... mert a bűn zsoldja a halál" feliratokat tartottak fel.

Az ellentüntetők egy része megpróbált bejutni a kordon mögé, ekkor kisebb lökdösődés alakult ki, ami komolyabb atrocitás nélkül véget ért.

A menetet öt kamion vezette fel, a színes léggömbökkel feldíszített járműveken zenekarok adtak koncertet. A többi között Lang Gyöngyi Pa-Dö-Dö dalokkal szórakoztatta a demonstrálókat. A menetben - amelyben a legtöbben szivárványszínű és európai uniós zászlókat, valamint nemzeti lobogókat lengettek, feltűntek babakocsit toló párok is, sokan kerékpárral vettek részt a felvonuláson. A magasba tartott transzparenseken a többi között az volt olvasható, hogy "Jézus mindenkit szeret", valamint "Egyenlő adók, egyenlő jogok".

A felvonulást az Erzsébet téren az Andrássy útnál is megjelent ellentüntetők várták, hangos sípszóval és folyamatos szidalmazó kiáltásokkal. A felállított kordon és az amögött sorakozó rendőrök miatt azonban nem tudták őket száz méternél jobban megközelíteni.

A Tabánba tartó menet eleje már átért a Lánchíd budai oldalára, amikor a vége a pesti oldalon, a Széchenyi térnél haladt. (18:10)

 

Fischer Iván: a világ nem fekete-fehér

A világ nem fekete-fehér, hanem színes - mondta a Budapest Pride felvonulást megnyitva Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és a berlini Konzerthaus zeneigazgatója. A világhírű karmester - akinek szavait követően a menet zenével, zászlókkal, transzparensekkel elindult az Andrássy úton az Opera előtti területről - azt mondta: nagy ünnep a mai, a bátorság ünnepe, ugyanis azt ünnepeljük, hogy valaki vállalja önmagát.

Olyan világban szeretnék élni, ahol a társadalom elfogadja, ha egy felnőtt egy azonos neművel akar együtt élni - mondta Fischer Iván.

Az M1 tudósítója néhány ezer fősre becsültre a felvonulók számát. A rendezvény, tájékoztatása szerint békésen zajlik.

Az M1 tudósítója néhány ezer fősre becsülte a felvonulók számát. A rendezvény, tájékoztatása szerint békésen zajlik. (17:05)

 

Kora délután már több százan voltak

A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség rendezvényére már délután három órakor több százan várakoztak az Andrássy út és a Hajós utca találkozásánál.

A vonulók a Nagymező utcánál tudtak belépni a kordonokkal lezárt területre. A rendezvény környékén nagyfokú rendőri jelenlét tapasztalható.

A tömegben főként fiatalok láthatók, akiknél szivárványszínű zászlók, színes lufik, és transzparensek vannak.

A szervezők közlése szerint a felvonulás célja: zenével, zászlókkal, transzparensekkel szólaljanak fel azért, hogy leszbikusként, melegként, biszexuálisként, transznemű vagy queer emberként is önmaguk lehessenek és önazonosan, félelem nélkül élhessenek. (15.55)

IMG_20150711_162617


Fotó: hirado.hu