A hőségben könnyebben jön az ételmérgezés: így előzheti meg

Majonéz, krémes sütemények, tejtermékek, húsok, nyers tojás – mind-mind problémát okozhatnak a melegben, ha nem megfelelően készítik elő, vagy tárolják az ételeket. Otthon már az alapvető szabályok betartásával is meg lehet akadályozni az ételmérgezéseket, a büféket, éttermeket pedig a hatóságok ellenőrzik.

Sorokban álltak vasárnap az emberek a balatonszárszói strand egyik büféje előtt, ahol a hőség miatt literszámra fogytak a limonádék és a sörök, de a konyhában sem volt megállás. A vendéglátósok a legnépszerűbb ételekből már előre sokkal többet rendeltek.

Sok fogyott hekkből, lángosból, palacsintából, hamburgerből, hot-dogból és frissen sültekből - mondta a Híradóak Király Tamás, Süsü büfé árusa.

A fővárosban sokan a Duna-partra menekültek a hőség elől, a vendéglősök ott is felkészültek a megnövekedett forgalomra.

A legtöbb ételt ugyan frissen sütötték, de amit lehetett, előre elkészítettek egy, a Híradó által megkérdezett Római-parti büfében. Akár friss, akár korábban elkészült ételekről volt szó, a kánikula miatt fokozottan figyeltek a megfelelő tárolásra, az ételeket pedig tálalás előtt újra felforralták.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal idén nyáron is fokozottan ellenőrzi a büféket, éttermeket, sőt a nyári gyermektáborok menzáit is. A szakemberek szerint azonban a legtöbb probléma nem ezeken a helyeken van, hanem éppen az otthoni konyhákban, mert sokan nem tartják be az alapvető higiéniás szabályokat.



Fontos, hogy frissen készítsük el az ételeinket. A főzést követően ne tároljuk szobahőmérsékleten, hanem fogyasszuk el azonnal, a maradékot pedig a lehető legrövidebb időn belül hűtsük le, vagy tároljuk hűtve! A fogyasztást megelőzően át kell forralni, vagy át kell sütni aztán – hívta fel a figyelmet Zoltai Anna, a Nébih osztályvezetője.

Gyomorfájás, hasmenés, émelygés, verejtékezés, rossz közérzet – ezek az ételmérgezés legjellemzőbb tünetei. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy aki ilyet tapasztal, rögtön forduljon orvoshoz.