Az álarcosbállal nyit a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Verdi-operában pénteken és szombaton este Katarina Witt kétszeres olimpiai bajnok német műkorcsolyázó alakítja a bálkirálynő szerepét.

A produkcióról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Katarina Witt elmondta: elbűvölte a Dóm tér és a díszlet látványa, s nagyon bátor ötletnek tartja, hogy a darabban jégpályát varázsolnak a színpadra. Ebben a báli képben - amely az opera eredeti változatában egy balettjelenet - tizenkét jégtáncos korcsolyázik majd együtt Katarina Witt-tel. Az olimpiai bajnok közölte, nagyon élvezte a produkció előkészületeit, és reméli, hogy az előadás elnyeri a közönség tetszését.

Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója kifejtette, fontosnak tartja, hogy szerepeljen opera a fesztivál műsorán. Verdi-művet tíz éve játszottak a Dóm téren, s Az álarcosbál eredeti, svéd verzióját hazánkban Szegeden mutatták be először.

Szeged, 2015. július 2. A bálkirálynő szerepét alakító Katarina Witt egykori olimpiai és világbajnok műkorcsolyázó (k) a Szegedi Szabadtéri Játékok Az álarcosbál című produkciójának sajtótájékoztatóján a Forrás Hotel Szegedben 2015. július 2-án. Verdi operáját a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadjának nyitó előadásaként július 2-án mutatják be a Dóm téren, Béres Attila rendezésében. Balról Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója, jobbról Szalóki Ádám tolmács. (MTI-fotó: Kelemen Zoltán Gergely)



Béres Attila rendező utalt rá, az opera ma nem a legkönnyebben eladható műfaj. Verdi idejében a péklegény is a komponista dallamait fütyörészte az utcán, és alig várták, hogy egy újabb mű kikerüljön a mester kezei alól. Ez ma már nincs így, ezért a Dóm térre rendszeresen visszatérő rendező hatalmas vállalkozásnak tartja, hogy két estén, nyolcezer néző előtt operát játszanak a fesztiválon.

A rendezői koncepció lényege az volt, hogy közelebb hozza a művet a közönséghez, megkönnyítve a befogadás élményét. Ezzel együtt igyekeztek értelmezni is a történet politikától túlfűtött világát - mondta Béres Attila.



Tihanyi Ildi jelmez- és díszlettervező elárulta, a cselekményt a jelenbe helyezték, Svédországba. A színpadon sikerült olyan teret létrehozni, amely működhet parlamenti ülésteremként, átváltozhat bálteremmé vagy panelrengeteggé.

A bálkirálynő ruháját tervező Náray Tamás közölte, Katarina Witt jelmezét a jég inspirálta. A világosabb és sötétebb kék, ezüst és óarany anyagokból összeállított ruhát háromezer kristály díszíti, összsúlyuk több mint három és fél kiló.