Ukrajna leállította a földgáz importját Magyarországon keresztül

Az Ukrtranszgaz ukrán gázszállító cég sajtófőnöke azt mondta: "Ukrajna ma reggeltől csak Szlovákia felől importál földgázt".

Ezt megelőzően az Ukrtranszgaz bejelentette, hogy szerdától leállította a gázvásárlást Oroszországtól, mert a keddi bécsi orosz-ukrán-EU tárgyalások eredménytelenül értek véget. A megbeszélés célja az volt, hogy megállapítsák az orosz gázárat a harmadik negyedévre.



Oroszország azt javasolta, hogy Ukrajna a júliussal kezdődő negyedévben az előző három hónapihoz hasonló árat fizessen a földgázért. Ez Moszkva szerint nagyjából annyi, mint amennyiért több szomszédos ország, köztük Lengyelország vásárolja az orosz földgázt.

Az ukrán Naftohaz állami gázipari cég egy közleményben megerősítette, hogy Ukrajna folytatja az orosz földgáz továbbítását az európai fogyasztóknak. Európa Oroszországból szerzi be gázszükségletének egyharmadát, és annak csaknem 40 százaléka az Ukrajna területén is áthaladó vezetékeken keresztül jut el a célországokba.