Különlegesen védett cellában őrzik a grazi ámokfutót

Tettének sem vallási, sem politikai oka nem volt. Ezt az elkövető védője mondta, miután először találkozott védencével.

Június 20-án, szombaton egy 26 éves, boszniai származású férfi terepjárójával száguldozott és a járókelők közé hajtott Graz belvárosában. Ámokfutása három halálos áldozatot követelt, a sérültek száma meghaladta a harmincat. Az eset után rögtön kizárták, hogy a férfi tettének vallási okai lennének.



Tanúvallomások alapján azonban elkezdték vizsgálni ezt a lehetséges indítékot és az elkövető iszlám tanokkal való kapcsolatát is. A helyi hatóságok szerint a férfi ugyan közel állt az iszlámhoz, de nem volt különösebben vallásos.

Az ügyvéd, Liane Hirschbrich egyeztetett a férfi szüleivel is, akik fiukat gondoskodó apaként jellemezték. Az ügyvéd tájékoztatása szerint a 26 éves elkövető különlegesen védett cellában van, mivel attól tartanak, hogy kárt tesz magában. A követező napokban pszichiáter vizsgálja meg a férfi elmeállapotát. "Tudom, hogy az emberek magyarázatot akarnak, azonban a védencem arra kért, hogy a vizsgálati eredményeket ne a nyilvánosság előtt vitassuk meg" - mondta az ügyvéd.

Graz, 2015. június 20. Egy rendőr vizsgálja azt a megrongálódott terepjárót Graz belvárosában 2015. június 20-án, amellyel egy ámokfutó a gyalogosok közé hajtott, majd késsel rájuk támadt. Az elkövető három embert megölt, több mint harmincat megsebesített. A rendőrök őrizetbe vették. (MTI/AP/Ronald Zak)

Helyszínelés június 20-én. (MTI/AP/Ronald Zak)



A férfi felesége a hét elején beszélt az osztrák közszolgálati tévének (ORF) arról, hogy férje még a terhessége alatt is bántalmazta őt, elvette az útlevelét, lelki és fizikai erőszaknak is alávetette. A nő elmondása szerint a férfi szülei is fenyegették, ezért az elkövető szüleinek kihallgatásáról döntöttek. Azok tagadták a vádakat.

Graz városában eközben elkezdték árusítani azokat a karkötőket, amelyek eladásából származó bevételeket teljes egészében az ámokfutás áldozatai családjainak megsegítésére szánnak. A karkötők öt euróba kerülnek, eddig húszezret gyártottak le belőlük. Az előállítási költséget híres művészek, énekesek állták.

Vasárnap istentiszteletet és gyászmenetet tartottak a grazi ámokfutó halálos áldozataira emlékezve, az osztrák város főterén 12 ezren emlékeztek az áldozatokra.