14 millióra büntették az Éden Hotelt

Tizennégymillió forintos bírsággal sújtotta a TV2 médiaszolgáltatóját az Éden Hotel egyik adásának erőszakos szexuális közeledést bemutató képsorai miatt a Médiatanács.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleményében az áll, az április 24-i adás az emberi méltósághoz való jogot megsértve, öncélúan és sérelmesen mutatta be a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket.

A Médiatanács egyben a jogsértésekről szóló közlemény három napon belüli közzétételére is kötelezte a televíziót.

Utóbbi szankciót az Éden Hotel egykori időpontjában sugárzott műsorszámban legalább két alkalommal, a TV2 honlapjának nyitó oldalán pedig egy héten át folyamatosan kell megjeleníteni.

A grémium keddi határozatában kimondta: a kiskorúak védelmére vonatkozó előírások teljesülését a hatóság nem vizsgálhatta, mert azt a jogalkalmazási ellentmondások elkerülése érdekében kizárólag olyan műsortartalmak esetében lehet megtenni, amelyeket a megfelelő szabályok betartásával jogszerűen közzé lehet tenni, a szóban forgó Éden Hotel-műsorszám tartalmát viszont eleve tilos lett volna vetíteni.

Az NMHH május 6-án jelentette be, hogy a Médiatanács vizsgálatot indított az ügyben. A TV2 egy héttel korábbi közleményében elismerte hibáját és elnézést kért a valóságshow egyik adásában képernyőre kerültek miatt. Kijelentette, hogy kész műsorpolitikájának felülbírálására, és mérlegeli, hogy a jövőben indít-e hasonló jellegű valóságshow-t.

Kapcsolódó tartalom