Elütötte a motorost a szlovák kamionos, majd továbbhajtott - két évet kapott

A szlovák kamionos május 19-én a Vas megyei Nyőgér és Bejcgyertyános között az általa vezetett járműszerelvénnyel halálra gázolt egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - közölte a Vas Megyei Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.

Tóth András tájékoztatása szerint a bíróság a vádlottat három évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és két évre a közügyek gyakorlásától is.



A jogerős ítélet szerint a sofőr a járműszerelvénnyel úgy kezdte meg egy segédmotoros kerékpár előzését, hogy nem volt elég hosszú a manőver befejezéséhez szükséges útszakasz. Ezért amikor szemből egy személygépkocsi érkezett, visszatért a menetirány szerinti jobb oldali sávba, ahol nem tartott megfelelő oldaltávolságot, így a járműszerelvény félpótkocsija érintőlegesen ütközött a segédmotoros kerékpárral.

A bíróság ítélete szerint a vádlott észlelte az ütközést, de nem győződött meg arról, hogy a motoros segítségre szorul-e, hanem továbbhajtott. A sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A bíróság megállapította azt is: a vádlott a járműszerelvénnyel az adott útszakaszon nem közlekedhetett volna.